2019 augusztus 22.

Hoogenband nem aggódik a hőség és a vízminőség miatt

Pieter van den Hoogenband háromszoros olimpiai bajnok úszó nem aggódik a nagy hőség és a rossz vízminőség miatt a jövő nyári tokiói ötkarikás játékok kapcsán.

A rendkívül magas hőmérséklet legalább 57 halálos áldozatot követelt Japánban július vége óta. A múlt héten a triatlon teszteseményen a női résztvevőknek a hőség miatt kevesebbet kellett futniuk, a paratriatlon-versenyen pedig törölték a programból az úszást, mivel az Odaiba Marinapark vize túlságosan sok E. coli baktériumot tartalmazott, ennek nyomán pedig jócskán megnőtt a fertőzésveszély.

A nemzeti olimpiai bizottságok illetékeseinek háromnapos tokiói látogatása során Pieter van den Hoogenband küldöttségvezető kedden elmondta: tisztában vannak azzal, hogy problémát okozhat a magas hőmérséklet, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a körülmények minden résztvevő számára azonosak lesznek.
“A profi sportolók tudják, hogy jól kell teljesíteniük, akármilyenek is a körülmények” – szögezte le.

A 11 évvel ezelőtt visszavonult holland Hoogenband hozzátette: biztosak abban, hogy a remek munkát végző házigazdák megtalálják a megoldásokat a nehézségekre a július 24-én kezdődő olimpia előtt.

Fotó: laureus.com

(MTI-uszosport.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek