2015 november 09.

György Dávid: Nagyon ütős lehet a Honvéd

György Dávid volt a Reggeli Start vendége. A Honvéd hálóőre a csapat teljesítményéről, a saját erényeiről és a közeljövő terveiről is beszélt.GyorgyDavid digi201511

Hat győzelemmel és egy vereséggel áll a Honvéd a B-csoport második helyén. A jó szereplés okát boncolgatta az egyre jobb formában védő György Dávid. Szerkezetileg az elmúlt három év legjobb Honvédja – kezdte a hálóőr. Minden poszton vannak jó játékosaink, és erre a szezonra a cserepad is meghosszabbodott. Úgy érzem, ez a Honvéd nagyon ütős lehet. Nagyon sokat segített az rajtunk, hogy most van egy klasszikus értelemben vett centerünk, Fejős Robi személyében  valamint fiatalok érkezek minden posztra, és az hogy tudunk cserélni. Nem kell hét-nyolc embernek végigjátszani az egész mérkőzést hanem adott esetben tizennégynek.

Minden meccs és minden három pont nagyon fontos. A Fradi legyőzését egyértelműen a legnagyobb skalpnak értékeli a kapus. Aki a csapatot emelte ki mint a győzelem kulcsát. Természetesen, azt hozzátéve, hogy Kis Gergő és Steinmetz Barna is nagyon fontos alapot ad az együttesnek.

A beszélgetés során György Dávid jellemezte saját magát, és elmondta, hogy mire lehet képes a csapata.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek