Gárdonyi András: Méltó helyére kell tennünk a Fradit
A Fradi már a harmadik helyen áll a tabellán. A csapat kapusa, Gárdonyi András bizakodó az együttes jövőjét illetően, bár lépcsőfokról lépcsőfokra haladnak, mindig a következő meccset szeretnék megnyerni. A cél pedig nem lehet más, ahogy a hálóőr fogalmazott, minthogy a Fradit ismét a nagy csapatok között emlegessék…
Mindig maximalista volt a Fradi kapusa, így mikor azt mondtuk neki, jól ment a védés szombaton a Szeged ellen ő megjegyezte, mehetett volna jobban is.
Gárdonyi András még 2003-ban a junior válogatottal második helyen végzett a Vb-n. Majd klubszinten egy Magyar Kupa bronzérmet is nyert a Szolnokkal. A 2012/2013-as szezonban Spanyolországban is játszott, majd hazatért a Fradiba. Idén már a második idényét tapossa a zöld-fehér klubnál, ahol nagyon fontos szerepet tölt be. Jól mutatja ezt az is, amikor megkérdeztük tavaly Varga Zsoltot a klub edzőjét, kikből fog állni az idei együttes, elsőként a kapus nevét említette, mondván köré szeretnék építeni a csapatot.
Gárdonyi András a Fradi idei teljesítményéről a vizipolo.hu-nak.: Az egész csapat sokat dolgozik. Úgy érzem, még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy minden jól menjen, gondolok itt a védekezésre és a támadásra, de addig az egészet szívvel tudjuk helyettesíteni. – majd így folytatta – Egyre jobbak leszünk, igen. Egy-egy győzelem nagyon sokat számít abból a szempontból, hogy egyfajta löketet ad nekünk. Jövő hét szerdán játszunk a KSI-vel papíron mi vagyunk az esélyesek, de nem szabad lebecsülni őket, mert elég jó csapat. Sok fiatal van az együttesben, ügyesek, oda kell tenni magunkat. Ezek apró lépések, de ha ezeket a találkozókat is hozzuk, akár nagy gólkülönbségekkel akkor méltó helyére fog kerülni a Fradi ismételten.
A jövő hét végén két sorozatban is helyt kell állnia a csapatnak, hiszen szerdán a bajnokságban, még hétvégén a Magyar Kupában játszanak Gárdonyiék, utóbbi megmérettetésben az elődöntő lesz a tét.
SZ. B.