2014 június 24.

Füredi megbetegedések – Veszprém Megyei Kormányhivatal: a Balaton vízminősége kiváló

Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül – közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kívánt az érintetteknek.

balatonatuszas
A Magyar Nemzet hétfői értesülése szerint a balatonfüredi Európa Kupa-viadalon második, olimpiai bajnok Risztov Éva, valamint a férfi győztes Gyurta Gergely is kórházi kezelésre szorult. Az MTI érdeklődésére Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára, hogy Gyurta már elhagyta a kórházat és jobban van.

A MÚSZ jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer – egy héttel a rajt előtt, valamint a verseny előtti időszakban – megvizsgáltatta a víz minőségét.

‘A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására’ – áll a közleményben.

A MÚSZ ezzel együtt hangsúlyozza: sajnálattal veszi tudomásul a történteket, és az illetékeseknél megteszi a szükséges lépéseket, az eredményekről pedig tájékoztatja a közvéleményt.

MTI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.