2016 július 01.

Francsics Dániel: Bizakodó vagyok a csapatot illetően

Üde színfoltja volt Francsics Dániel játéka a férfi Ob I-es idénynek, a Tatabánya támadója holtversenyben Bátori Bencével gólkirály lett. A játékossal az elmúlt szezon nehézségeiről, és a szebb, reményteljesebb jövőről beszélgettünk.

francsics Daniel01

Nemcsak a támadásból, de a védekezésből is kivette a részét (Fotó: DVSE/facebook/Nagy Anita)

– Kanyarodjunk egy kicsit vissza az előző szezonhoz, ahol sok nehézséggel küzdött a csapat. Az alapszakaszban csak egy pont jött össze, de aztán a középszakaszban csipegettétek a pontokat. Hogyan láttad az elmúlt idényt?

Francsics Dániel: Tény, nem indult egyszerűen az előző szezonunk. Későn derült ki, hogy elindulhat az EBP-Tatabánya az első osztályban, és mint tudjuk július végén játékost szerezni szinte lehetetlen, ennek ellenére a vezetőség nagyon jól megoldotta ezt a nehézséget. Az alapszakasz egyfajta építkezés volt, mivel nagyon sok játékosnak ez volt az első szezonja a felnőtt első osztályban. A középszakaszban viszont sikerült mindenkivel ki-ki meccset játszanunk. Sajnos sokszor mi voltunk a rutintalanabbak, és ez meglátszott az eredményeken is. Ennek ellenére egy nagyon hasznos év volt mindenkinek a számára, nagyon sokat fejlődött a társaság mint csapatszinten mint egyénileg. A végére pedig igazi csapatként funkcionáltunk, ennek volt köszönhető, hogy nem törtünk meg és eltudtuk viselni az adandó terheket.

– Jól ment a bajnokságban a játék neked, Bátori Bencével holtversenyben gólkirály lettél. Mondhatnánk zászlóshajója voltál a csapatodnak...

F. D.:  Az, hogy holtversenyben első lehettem a világ legerősebb bajnokságában ez egy nagyon nagy elismerés. Ez nem csupán az én sikerem, hanem az egész csapaté, és természetesen a vezetőké is! Korábban amikor ide igazoltam, azt kérte tőlem a vezetőedző, hogy legyek az ,,irányítója” ennek a csapatnak. Ez egy nagyon komoly, megtisztelő feladat ilyen fiatalon, de nagyon nagy felelőssége is. Igyekeztem egész évben ennek eleget tenni, és úgy néz ki, nem hiába volt ez a bizalom!

francsics Daniel02

61 gólt termelt az OB I-ben Francsics Dániel (Fotó: Szolnoki VSC/facebook)

– A következő szezonban jelentősen megerősödik a Tatabánya, milyen esélyei lesznek a bajnokságban?

F. D.:  Idén sokkal jobb pozícióban voltak a vezetők az igazolásokat tekintve. Végig bíztak a csapatban, így már korábban elkezdték a tárgyalásokat a játékosokkal. Úgy gondolom, nagyon jól sikerült igazolni az idei évben, de természetesen úgyis minden a vízben fog eldőlni. Személy szerint én nagyon várom, hogy megkezdjük a munkát a következő évre, bizakodó vagyok a csapatot illetően. Helyezést nem szeretnék mondani, de idén nem a tisztes helytállás és a bennmaradás lesz a cél!

– Egy év múlva mivel lennél elégedett, csapat szinten és egyénileg?

F. D.: Szeretném, ha a csapat el tudná érni a vezetőség által kitűzött célokat, és igazi csapattá kovácsolódna a társaság. Ha ez sikerül akkor egy nagyon sikeres év előtt állunk reményeim szerint. Egyénileg szeretném, ha minél többet tudnék segíteni a csapatnak, úgy gondolom a bizalom továbbra is él, így nem lehet akadálya a jó teljesítménynek. A vezetőség mindent biztosít annak az érdekében, hogy egy nagyon jó évet sikerüljön produkálni, amit külön köszönök is az egész csapat nevében!

Hajrá Bányász!



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek