2018 május 26.

Fradi-öröm – Tizennyolc év után bajnok a Ferencváros!

Egyetlen góllal volt jobb a zöld-fehér csapat a Szolnoknál a döntő ötödik mérkőzésén, így 2000 után újra bajnok lett a Fradi. 

Budapest, 2018. május 26. A gyõztes Ferencváros edzõjét, Varga Zsoltot a vízbe dobják játékosai a férfi vízilabda ob I három gyõzelemig tartó fináléjának ötödik, FTC-PQS Waterpolo-Szolnoki Dózsa mérkõzés végén a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2018. május 26-án. A Ferencváros 8-7-re gyõzött, ezzel bajnok lett. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Ez volt a döntő utolsó meccse a szezonban, hiszen 2-2-ről várhatták a csapatok az ötödik meccset.

A mérkőzésen egymásnak estek a csapatok, hiszen hét gól is esett az első negyedben. A Fradi háromszor is megszerezte a vezetést – főleg előnyökből operált a zöld-fehér együttes – de a Szolnok mind a háromszor tudott zárkózni. Az etap utolsó momentuma a Szolnoké volt, hiszen Alekszics lőtt egy parádés gólt, így 4-3-ra vezetett a címvédő. A második negyedben már két góllal is vezetett a Szolnok, előbb 5-3-ra, majd 6-4-re. A Fradinak ezek után elég volt egy perc ahhoz, hogy kiegyenlítsen. Vámos révén egy ötöst értékesített a csapat, majd Varga Dániel jól szakadt el emberéről, 6-6.

A harmadik negyedben a Szolnok tűnt fáradtabbnak. Varga Dániel csodálatos góljával ismét a Fradi vezetett 7-6-ra. Majd mind a hazai, mind a címvédőnek is adódott esélye, hogy módosítsa az eredményt, mégis egygólos Fradi vezetésről várhatták a csapatok a folytatást. A zárónegyedben sokáig nem esett gól, ekkor Madaras úszott be, megkapta a labdát és Fradi szempontból egy szerencsés mozdulattal, 8-6-ra alakított az állást. A Szolnok erre még tudott válaszolni, hiszen Prlainovics használt ki egy fórt, 8-7. Sőt, a vendégek még támadhattak is az egyenlítésért, de elpuskázták a lehetőséget. Ezek után a Fradi lepörgette az órát, így tizennyolc év után ünnepelhettek bajnoki címet.

Budapest, 2018. május 26. A ferencvárosi játékosok örülnek a gyõzelemnek a férfi vízilabda ob I három gyõzelemig tartó fináléjának ötödik, FTC-PQS Waterpolo-Szolnoki Dózsa mérkõzés végén a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában 2018. május 26-án. A Ferencváros 8-7-re gyõzött, ezzel bajnok lett. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A férfi Ob I., döntőjének 5. mérkőzésén:

FTC-PQS Waterpolo–Szolnoki Dózsa 8–7 (3–4, 3–2, 1–0, 1–1) (szöveges élőnk a mérkőzésről)
Komjádi-uszoda, vezette: Székely B., Csanádi Zs.

FTC: Vogel – Szirányi, Vámos 1, Jaksics 1, Varga Dániel 3, Varga Dénes, Mitrovics 1. Csere: Sedlmayer, Madaras 2, Manhercz, Nikics, Jansik Sz., Pohl. Vezetőedző: Varga Zsolt

Szolnok: Nagy V. – Gocics, Zalánki 1, Mezei, Younger 1, Prlainovics 2, Jansik D. Csere: Bátori 1, Hangay Z., Alekszics 1, Csuk 1, Kis G., Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor

 

A bajnokság végeredménye:

1. FTC-PQS (Gál Dávid, Gárdonyi András, Goschi Ádám Áron, Nikola Jaksics, Jansik Szilárd, Madaras Norbert, Manhercz Krisztián, Sztefan Mitrovics, Német Toni Josef, Szlobodan Nikics, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Szirányi Balázs, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vogel Soma)
2. Szolnoki Dózsa
3. ZF-Eger
4. A-Híd-OSC-Újbuda
5. MKB Euroleasing-BVSC-Zugló
6. PannErgy-Miskolci VLC
7. RacioNet-Honvéd
8. Debreceni VSE
9. Kaposvári VK
10. Pécsi VSK-Mecsek Füszért
11. Metalcom-Szentes
12. VasasPlaket
13. AVUS Szombathely
14. Tatabányai Vízmű SE
15. UVSE
16. Contitech-Szeged

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2008/09: TEVA-Vasas SC-Plaket
2009/10: TEVA-Vasas SC-Plaket
2010/11: ZF-Egri VK
2011/12: TEVA-Vasas SC-Uniqa
2012/13: ZF-Egri VK
2013/14: ZF-Egri VK
2014/15: Szolnoki Dózsa-Közgép
2015/16: Szolnoki Dózsa-Közgép
2016/17: Szolnoki Dózsa-Közgép
2017/18: FTC-PQS Waterpolo

Az összesített rangsor:
26-szor: Újpesti TE
22: Ferencváros (Bp. Kinizsi)
18: Vasas
9: Szolnoki Dózsa
7: OSC, BVSC
6: Bp. Honvéd
4: Magyar UE
3: III. Kerületi TVE, ZF-Eger
2: Balaton UE, MAC
1: BSE, MAFC, Tungsram SC

(vizipolo.hu, MTI)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek