2014 augusztus 23.

Férfi Világkupa: Döntős a Benedek-csapat

Két góllal legyőzte a Benedek-csapat az Egyesült államok válogatottját a Világkupa elődöntőjében. A mérkőzésen szinte végig vezettünk, de a végén kellettek Decker védései…ferfi valogatott002
Az Egyesült Államokkal legutóbb a Németország Kupán találkoztunk, még az Eb előtt, akkor 12-11-re győztünk Dejan Udovicsics együttese ellen.

Rögtön az elején gól szereztek az amerikaiak, McConnel értékesített egy fórt, de erre jöttek a magyar találatok. Hárait harmadjára már nem tudták megállítani a backek, míg Bátori egy fórt értékesített, Dumiról pedig lekésett az embere, így 3-1-re mentünk az első negyed után.

A második negyedben Mann faragta a hátrányt egyre, be kell vallani szépen megjátszott fór után. Ezek után megint a miénk volt a meccs. Előbb a Varga testvérek összejátéka eredményezett gólt, Dumi a legjobbkor indult be, Dani pedig a legjobbkor adta a labdát, majd a negyed utolsó másodperceiben Erdélyi labdája jött ki a kapusról, szerencsénkre a legjobb helyre, így Hárainak csak be kellett tenni. A nagyszünetben 5-2 volt ide.

A harmadik negyedben egy perces rövidzárlat is elég volt, hogy az amik egygólosra csökkentsék az előnyt. Bowen messziről, majd Mann centerből talált be. A negyed végére visszaállt a háromgólos előny, Varga Dumi ismét eredményes volt, majd Madaras használ ki egy előnyt, így 7-4 volt a magyar válogatott javára a záróakkord előtt.

A negyedik negyedben Cupido révén már 7-5 is volt az állás. Az utolsó percekre pedig maradt izgulni való, hiszen egy ötöst befújtak az amiknak, amit végül védett Decker, és ezzel nem volt vége hiszen még két bravúrra szükség volt. A végén Benedek Tibor időt kért, még mind a két oldalon volt egy-egy lehetőség, de a vége 7-5 marad a javunkra.

Holnap – magyar idő szerint –  11:10-től játsszunk a fináléban.

Férfi Világkupa, elődöntő:

USA – Magyarország 5 – 7 (1-3, 1-2, 2-2, 1-0)
Gólszerzők: Mann 2, McConnell 1, Bowen 1, Cupido 1 illetve Varga Dénes 3, Hárai 2, Bátori 1, Madaras 1

Benedek Tibor, közvetlenül a lefújás után a vlv-nek: – A győzelem megvan, de nagy árat fizettünk, Dumi nem játszhat a döntőben. Erről azért most beszélnünk kell. Nem lesz egyszerű, de meg fogjuk csinálni.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.