2017 május 23.

Férfi Ob I/b: Békéscsabán többismeretlenes az egyenlet

A jövő kérdéses a viharsarkiaknál, egyelőre a maradék három meccsből szeretnék kihozni a maximumot.

KadarJozsef0103

Fotó: vizipolo.hu

Nagy csata dúl a férfi Ob I/b-ben az elsőosztályba jutásért. Három fordulóval a vége előtt az Eszterházy Károly Főiskola vezet 21 ponttal, mögötte egy egységgel lemaradva a Békéscsaba és a Szombathely, míg a negyedik helyet a BVSC foglalja el, de a vasutasok is két ponttal vannak lemaradva az első helyezettől.

Mint már láttunk arra példát előző szezonokban a feljutást nem minden csapat vállalja, így feltettük a kérdést a viharsarkiak vezetőedzőjének is. Kádár József, a vizipolo.hu-nak így nyilatkozott a kérdésben: Nagyon szeretnénk a dobogón végezni. A csapat megpróbál minél jobb eredményt elérni, ha az arra jogosít, hogy Ob I-ben játszhatunk, akkor a város és a klub eldönti, hogy vállaljuk-e. Ha arra, hogy osztályozót játszhatunk, akkor azt is mindenképp lejátsszuk. Többismeretlenes tehát az egyenlet – tette hozzá.

Az utolsó három fordulóban, látva a tabellát és ismerve az eddigi eredményeket még bármi lehet.

6. forduló., május 27., szombat:

Békéscsaba-ASI

Cegléd – Szombathely

Racionet Honvéd – EKF

Neptun – BVSC-Zugló

7. forduló, június 3., szombat:

EKF – Szombathely

Cegléd – Racionet Honvéd

Neptun – Békéscsaba

ASI – BVSC-Zugló

8. forduló. június 10., szombat:

BVSC-Zugló Racionet Honvéd

Békéscsaba – Szombathely

Cegléd – ASI

Neptun – EKF



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.