2015 augusztus 19.

Férfi Ob I: Változás a Fradi keretében

A korábbiakhoz képest egy változás van a Fradi keretében. A férfi Ob I-ben szereplő klub hivatalosan is megerősítette a hírt oldalunknak, miszerint Regős Áron a szeptemberben startoló szezonban a Tatabányában fog szerepelni. 

regosaron01

Még a júniusi sajtótájékoztatón Regős Áron is szerepelt az FTC által kiadott hivatalos csapatlistán, azóta azonban ez megváltozott. Mint oldalunk korábban megtudta, a nyár folyamán a Fradi és a Tatabánya megegyezett, hogy a játékost kölcsönadják az újonc együttesnek.

A hír kapcsán a vizipolo.hu a zöld-fehér klubtól kért hivatalos megerősítést.: Regős Áron a Ferencváros centere a 2015/16-os szezonba a Tatabánya csapatában szerepel. Az FTC-nek opciós joga van, a két klub közötti szóbeli megállapodás alapján, amennyiben a Ferencvárosnak szüksége lenne a center játékára fél évkor visszaigazolhatja. Regős Áron nem szakad el a zöld-fehér klubtól, játékos pályafutása mellett a Ferencváros vízilabda szakosztályának egyik utánpótlás edzője.” – áll a klub szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

A Tatabányának nyilvánvaló, hogy erősítést jelent Regős, aki 1988-ban kezdte pályafutását a Spartacusban. A rutinos, egykori junior világbajnok játszott az OSC-ben, Szolnokon, de Szentesen is megfordult. Tavaly, immár pályafutása során harmadszor választotta a Fradit, hogy idén a Tatabányának “segítsen”.

Sz. B.
Fotó: fradi.hu


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek