2019 június 27.

Férfi Ob I: teljes a Szeged kerete – két légiós is érkezett

Egy görög és egy szerb játékossal erősített a Tisza-parti együttes a következő idényre.

dr. Molnár Tamás, a Szeged Férfi Vízilabdacsapat ügyvezetője a csapat honlapjának elmondta, teljes a keretünk, sikerült megállapodnunk a szerb Nikola Bogdanoviccsal és a görög Aggelos Foskolosszal. Mindkét légiós komoly erősítést jelent, így a nyáron csatlakoznak a Szegedi Férfi Vízilabdacsapathoz – tette hozzá.

Szabó Zoltán, a csapat vezetőedzője közölte, mindketten szerepeltek hazájuk utánpótlás-válogatottjában, és mindketten izgalommal várják a szegedi időszakot. Céljuk, hogy bekerüljenek országuk felnőtt válogatottjába, így ez a mentalitás nagyon szimpatikus volt nekem. Nikola a montenegrói Budva csapatában szerepelt, ahol a legeredményesebb játékos volt, a Jadran Herceg Novi elleni kupadöntőn hét gólt szerzett. Komplex játékos, több poszton bevethető, de kapásoldalon érzi magát a legjobban. Aggelos az Etnikos csapatát erősítette, center, kiváló vízilabdás, ott kopogtat a görög felnőtt válogatott ajtaján. Szedmák Dávid mellett nagy szükségünk volt egy ilyen játékosra, örülök annak, hogy sikerült vele megegyeznünk – fogalmazott a tréner.

A Szeged július 15-én kezdi a felkészülést.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek