2014 november 26.

Férfi Ob I: szenvedett, de nyert a Szolnok a KSI otthonában

A takaréklángon égő Szolnok nagyon megszenvedett az egyre jobban belelkesülő KSI-vel a forduló utolsó mérkőzésén. A kifejezetten izgalmas találkozón végül felőrölte ellenfelét a listavezető, és 9-5-re nyert.

P1230294

Fotó: Vizipolo.hu/Varga

A férfi vízilabda Ob I 9. fordulójának zárómérkőzésén (kedden 4 meccset is játszottak) előzetesen mindenki egyetértett abban, hogy nem nehéz megmondani, melyik csapat az esélyesebb. A vendég Szolnok több, mint meggyőző teljesítményt nyújt nem csupán a bajnokságban, de a Bajnokok Ligájában is, ahova az OSC testét keresztül verekedte be magát. Ennek megfelelően nyilatkozott a mérkőzés előtt dr. Szivós István, a KSI szakosztályigazgatója: “Nekünk itt nem a győzelem a cél, más céljaink vannak.”

A fiatalok azonban hamar megmutatták, hogy nem rezelnek be a nagy nevektől, a magyar és a szerb válogatott legnagyobb neveitől. Madaras és Varga Dénes a kapu főlé lőtt, ezt Miklós Levente Dávid szép ejtéssel büntette – megszerezték a vezetést a sportiskolások. Madaras hamar egyenlített, de erre Kovács Gergő egy szép csavarral felelt – ez még mellé ment -, majd Marnitz Márk góllal, ismét vezetett a hazai csapat. A szolnokiak inkább a kapu fölé lőttek, úgy látszott, hogy a vendégek inkább a szombatra készülnek, arra gyakorolnak. A Szolnok a hétvégén ugyanis megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája legjobb 12 csapata között, és rögtön nem kisebb ellenfelet fogad majd a Tiszaligeti-uszodában, mint a horvát Primorje Rijeka. Bárhogy is volt, az első negyed végére maradt az állás 2-1, világ, láss csodát, a KSI az első nyolc perc után vezetett a toronymagas esélyessel szemben.

Valószínűleg a rövid szünet, illetve egy korábbi időkérés alatt elhangzó atyai tanácsok azért utat találtak a szolnoki fülekbe, mert a második negyed elején Mitrovics hatalmas gólt ragasztott a sarokba, majd Kis Gábor találata megfordította az állást. Azonban rögvest jöhetett az újabb szolnoki időkérés, merthogy Kalanovics ismét egyenlített, és ez is maradt a nagyszünetre (3-3). Akik korábban azt találgatták, vajon milyen sok góllal is győz a vendégcsapat, esetleg megdönti-e az OSC keddi 25 gólját, most tátott szájjal ültek – miközben a hazai publikum egyre lelkesebb lett.

A harmadik negyedben Mitrovics megszerezte a negyedik vendéggólt is, ám a KSI védekezése működött, sok volt a sikeres blokk hazai oldalon. Bicskei révén 4-4, aztán Tóth Márton megúszásból juttatta vezetéshez az egyre inkább szenvedő, sok hibával játszó Szolnokot. A közönség újra csak tombolt: Aleksics ötméteresből sem tudta bevenni a parádézó Kardos kapuját! Varga Dénes aztán két másodperccel a negyed lefújása előtt betalált, kettőre növelve a vendégelőnyt.

A zárónegyedben Miklós emberelőnyből egyre csökkentette a hazaiak hátrányát, miközben szenvedett a KSI kapuja előtt a Szolnok. Három perccel a vége előtt Miklós hibája után Varga Dénes belőtte a büntetőt, lassan körvonalazódott, hogy ha kínkeservvel is, de elhozza a három pontot idegenből a listavezető. Ekkor a KSI-játékosok lövései inkább a kapufákkal ismerkedtek, míg Varga Dénes lassan hozta szokásos formáját. meglőtte harmadik gólját, és kijelenthettük, hogy eldőlt a meccs. A végére elveszítette hitét a hazai alakulat, Varga Dániel is betalált, és négy góllal nyert a Szolnok.

Horváth János a vizipolo.hu-nak: Először is megköszönném a Szolnoknak, hogy a legjobb csapatával érkezett. Mi kifejezetten lelkesen játszottunk, és szép megoldásaink is voltak. Nyilván ellenfelünknek nem ez volt az én mérkőzése, de akkor is nagyon dolog, hogy ezt a Szolnokot tíz gól alatt tudtuk tartani. Mi az ilyen meccsekért játszunk az OB I-ben, ráadásul most is sok serdülő játékos volt a csapatban.

Cseh Sándor a vizipolo.hu-nak: Nyilván nem erre a mérkőzésre készültünk, de akkor is: ez most gyenge produkció volt. Sok kemény meccsünk volt, nem lehet mindre koncentrálni, de ennél azért több kell.

 

E.On férfi vízilabda Ob I, 9. forduló:

KSI SE – Szolnoki Dózsa-Közgép 5-9 (2-1, 1-2, 1-3, 1-3)

Budapest, Komjádi uszoda, 200 néző

KSI: Kardos – Miklós 2, dr. Balla, Fejős, Kovács G., Kalanovics 1, Marnitz M 1. Csere: Szöllősi, Zerinváry, Bicskei 1.

Vezetőedző: Horváth János

Szolnoki Dózsa: Nagy V. – Madaras 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 3, Kis G. 1, Jansik, Mitrovics 2. Csere: Gocsics, Vámos, Tóth M. 1, Mezei, Aleksics, Hangay.

Vezetőedző: Cseh Sándor

Gól/emberelőny: 1/5 ill 2/3

Gól/büntető: – ill 1/2

A nap másik mérkőzésén:

Tiszavirág Szeged Diapolo – RacioNet Honvéd 9-10 (4-3, 1-3, 1-1, 5-5)

Gólszerzők: Kiss Cs. 2, Sántha 2, Manhercz K. 2, Kunac 2, Manhercz Á. ill. dr. Kiss G. 5, Simon R. 2, Illés, Fülöp, dr. Steinmetz B., Szőke, Takei

 

Tabella
1. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9 9 0 0 69 27
2. A-Híd OSC Újbuda 9 8 0 1 47 24
3. FTC 9 8 0 1 11 24
4. ZF Eger 9 7 1 1 52 22
5. RacioNet-Honvéd 9 6 0 3 3 18
6. Kaposvár 9 4 0 5 -1 12
7. Szeged 9 4 0 5 -6 12
8. BVSC 9 3 0 6 -6 9
9. Vasas 9 3 0 6 -22 9
10. Debrecen 9 3 0 6 -35 9
11. KSI 9 2 1 6 -13 7
12. Pécs 9 2 1 6 -13 7
13. UVSE 9 2 1 6 -26 7
14. Valdor Szentes 9 0 0 9 -60 0

Gy. Zs.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek