2015 február 03.

Férfi Ob I.: Parádés meccsen döntetlen a szuperrangadón

Óriási meccsen, végig kiélezett csatát hozott a Szolnok – Eger találkozó, ahol végül nem született döntés. A mérkőzésen Varga Daniék végig diktálták a tempót, de nem sikerült győzniük…

2014-2015 Varga Dani szolnok

Varga Dani brillírozott 300. bajnokiján! (Fotó.: Szolnoki/ facebook)

A Szolnok vajon megtartja-e veretlen mérlegét vagy az Eger közelebb tud hozzá kerülni a pontvadászatban? – Ez volt a kérdés a mai szuperrangadó előtt. Varga Daniék a BL-ben már a múlt héten pontokat hullajtottak, még Birosék  – a kiváló forma mellett – az Olympikoszt verték meg.

A mérkőzésre egyik csapat sem volt 100%-os, Cseh Sándornak nehezebb dolga akadt, hiszen Varga Dénes és Mitrovics beteg volt, még Kis Gábor és Hangay Zoltán sérüléssel küszködött, bár mind bevethetők voltak a találkozón. A másik oldalon pedig Zalánki Gergőre nem számíthatott Dabrowski Norbert vezetőedző. Legutóbb a Magyar Kupa elődöntőjében találkozott egymással a két csapat, akkor 6-5-re jobbnak bizonyult a Szolnok, csak úgy, mint a bajnokság 4. fordulójában, akkor 10-9-re nyertek Varga Daniék.

szolnok5

Nem kellett sokáig várni az első gólra, mindössze másfél percig. Vapenski emelkedett ki a vízből, és Decker mellett előtte a rövidet. Mintegy 10 másodperc múlva már 1-1 állt az eredményjelzőn, hiszen Varga Dani egalizált. A hajrára kanyarodva megfordította a hazai csapat az állást. Előnybe került a Szolnok, jól megjáratták, majd Madaras bombázott a hálóba, 2-1. A továbbiakban a kapusoké volt a főszerep Decker kétszer is nagyot védett, még a másik oldalon Mitrovics hárította Varga Dani ötösét. Az utolsó másodpercben Angyal Dani félpályáról elengedett lövése surrant be –  Decker bevédte – így 2-2 állt az első negyed után az eredményjelzőn.

A második negyedben szinte ugyanaz volt a forgatókönyv, – gyors gólváltás –  mint az elsőben. Mitrovics góljára Csuk válaszolt, majd Varga Dani percei következtek, a találkozó előtt a 300. bajnokiját játszotta, ezt pedig gólokkal hálálta meg. Előbb egy gyönyörű pattintott lövéssel szerezte meg ismét a vezetést a Szolnoknak, majd messziről bombázott a kapuba, így először volt két gól közte.

szivosmarton01

Szivós Márton is nagyot játszott 400. bajnokiján! (Fotó: vizipolo.hu /archív)

A harmadik negyedben már Gocsics góljával, 6-3 volt a hazaiaknak, de hamar jött az egri válasz. Egy előnyt követően Csuk adta be a labdát, majd Hárai pofozta be, így 6-4 volt az állás. Varga Dénes azonban fórból ismét háromra növelte az előnyt, majd Biros ötösét nem tudta védeni Decker. Az utolsó egy percben először Csuk révén már egy volt közte, sőt Szivós egy szabaddobásból egalizált, így 7-7 volt az állás.

A záróakkordban meglódultak a csapatok. Először Kis Gábornak tettek be egy labdát, majd Háraira fújtak egy ötöst, amit Varga Dénes belőtt. Szivós azonban az ellentámadásból egalizált, tökéletesen szakadt el az emberétől. Majd Alekszics és Csuk következtek. Hat perccel a vége előtt 9-9 volt az állás. Majd a hajrában 10-10, Alekszics és Szivós jóvoltából. Az utolsó percekben mindkét együttesnek volt még esélye, hogy megszerezze a vezetést, esetleg  győzelmet, de maradt a döntetlen. A két csapat továbbra is maradt az első illetve a második helyen.

Férfi Ob I., 16. forduló:

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – ZF-Eger 10 – 10 (2-2, 3-1, 2-4, 3-3)
vezette: Molnár, Kun

Szolnok: Decker – Gocsics 1, Tóth, Varga Dániel 3, Madaras 1, Mitrovics 1, Jansik csere: Vámos, Mezei, Alekszics 2, Varga Dénes 2,  Kis, Hangay, Nagy (kapus)

Eger: Mitrovics – Angyal 1, Hosnyánszky, Csuk 3, Szivós 3, Vapenski 1, Biros 1 csere: Hornyák, Csucskovics, Lőrincz, Erdélyi, Bedő, Hárai 1, Csoma (kapus)

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: Nyilván csalódott vagyok, hiszen nyerni szerettünk volna. Alapvetően ha a tabellát nézzük vezetünk még öt ponttal. Remélem az egriek nem sértődnek meg, de 2-3 gólos szolnoki siker lett volna a vége, de ez nem jöhetett  össze különböző okok miatt. Mindent összevetve nagyon büszke vagyok a csapatomra.

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője.: Ilyen hőfokú meccseken nagyon sokat hibázunk még mindig. Mindenhol lehet javulni még. Hátrányból felállunk, de az, hogy fordítsunk már nem jön össze.

Holnapi mérkőzések:

Február 4, szerda:

19.00 A-Híd OSC – Ferencváros (Kondorosi út)

19.00 UVSE Hunguest Hotels – Tiszavirág Szeged Diapolo (Hajós Alfréd-uszoda, fedett)

19.30 Kaposvári VK – KSI SE (Kaposvár)

19.30 Valdor Szentes – BVSC Wáberer (Szentes)

19.30 VasasPlaket – RacioNet Honvéd (Komjádi uszoda)

Elhalasztva (február 12):

19.00 PVSK Mecsek Füszért – Debrecen (Pécs)

[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 16,15,1,0,127,46
2.,ZF-Eger, 16,13,2,1,118,41
3.,A-Híd OSC-Újbuda, 14,12,0,2,59,36
4.,RacioNet-Honvéd, 15,10,1,4,25,31
5.,FTC, 15,10,1,4,-8,31
6.,Szeged, 14,7,0,7,2,21
7.,BVSC, 14,6,0,8,-12,18
8.,Vasas, 15,6,0,9,-26,18
9.,Kaposvár, 14,5,0,9,-24,15
10.,Debrecen, 15,5,0,10,-47,15
11.,KSI, 15,3,1,11,-39,10
12.,Pécs, 15,3,1,11,51,10
13.,UVSE, 15,3,1,11,-53,10
14., Valdor Szentes, 15,2,0,13,-71,6
[/table]

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek