2015 január 30.

Férfi Ob I: Lehullt a lepel – Bemutatta új igazolásait a Szentes

A Szenteshez hárman is érkeztek az átigazolási szezonban. A csapat megerősödve új játékosaival, és régi-új vezetőedzőjével a 8. helyet sem tartja kizártnak a végelszámolásnál.

szentes sajttaj

Akát a nyolcadik helyre is odaérhet a Szentes (Fotó: Szentesi Gyors/facebook)

Lukács Dénes mióta átvette a sereghajtó csapat irányítását, azóta hat pontot gyűjtött az együttes, és már lőtávolon belülre került az előtte állokkal szemben.

Januárban pedig újabb játékosokkal erősített a félszezonra a csapat.  Strahinja Sretkovicsról és Komlósi Péterről már korábban írtunk. Azonban Miljan Popovicról még nem, akit tegnap egy sajtótájékoztató keretében mutattak be. A vezetőedző nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az alapszakasz végére, akár a 10. helyre is odaérhet a csapat, a végelszámolásnál pedig a nyolcadikra.

A Szentes a hétvégén folytathatja a pontok gyűjtögetését, hiszen a Honvédot fogadja.

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek