2016 február 19.

Férfi Ob I: Kezd egyenesbe jönni a Honvéd – Most Debrecenben nyertek Kiss Gergőék

A KSI után a Debrecent is legyőzte a Honvéd.

Kiss gergely (Kovacs aniko)

Kiss Gergely Duplázott (Fotó: Kovács Anikó)

Létfontosságú meccset játszott a Debrecen a Honvéddal. a hazaiaknak nehezítette a dolgát, hogy Varga Tamás vezetőedző eltiltását töltötte, így Németh Zsolt ült le a kispadra. A tét a cívisvárosiaknak gyakorlatilag a legjobb nyolcba kerülés volt.

A mérkőzést ennek megfelelően kezdték a hazaiak. Rögtön az első támadásból Mora vágott egy gólt, majd jöttek a válaszok. Fejős egy centertalálattal majd Steinmetz már a vezetést is megszerezte a vendégeknek. Az egygólos előny maradt a negyed végig, így 3-2 volt az állás Vad Lajos együttesének. A második nyolc percben Mora révén egyenlített a Debrecen, de ismét meg tudott lógni a Honvéd, Kovács Gergő duplájával már kettő volt közte, de a nagyszünetben egyre apadt az előny, hiszen Babay egy megúszásból 4-5-re módosította az állást.

A fordulás után a forgatókönyv kísértetiesen hasonlított az előző nyolc perchez. Ismét kiegyenlített a Debrecen, majd megint elhúzott a Honvéd. Sőt, a hajrában már négy góllal vezettek a vendégek. Az utolsó negyedben nagy hajrát nyitott a hazai gárda. Többször is visszajött két gólra. Az utolsó két perc kezdete előtt, Illés vágott be egy gólt, így 9-12-re módosítva az állást. Ez is maradt a vége, így a KSI után a Debrecent is kipipálta Honvéd. Ami a legfontosabb számukra befejeződött az alapszakasz és bejutottak a felsőházba. A Debrecen még küzd ezért, ehhez az utolsó fordulóban a Pécs együttesét le kell győznie, de még akkor sem biztos, hogy a legjobbak között lehetnek.

Férfi Ob I., 13. forduló:

DVSE – RacioNet Honvéd 9-12 (2-3, 2-2, 2-5, 3-2)
Gólszerzők: Kállay 3, Mora 3, Babay 2, Hoppál 1 ill. Kiss 2, Kovács 2, Fazekas 2, Fejős 2, Simon R. 1, Illés 1, Kalanovics 1, Steinmetz 1

Gól/Büntetődobás: 0/1 ill. 3/3
Gól/Emberelőnyből: 3/13 ill. 0/5
Kiállítás cserével: Hoppál Gergely, Pataki Gergely ill. –
Kipontozódott     Simon Adrián ill. –

Később játsszák:

18.30 ContiTech-Szeged Diapolo – BVSC-Zugló

18.45 KSI SE – A-Híd OSC Újbuda

19.00 Szolnoki Dózsa-Közgép – Miskolc VLC

19.30 Vasas – PVSK

Korábbi eredmény:

FTC-PQS Waterpolo–UVSE-Hunguest Hotels 12–7 (3–2, 3–1, 3–1, 3–3)
Gólszerzők: Marko Csuk 5, Dőry 2,Nyéki 1, Roach 1, Swift 1, Avramovics 1, Katonás 1 ill. Korényi 2, Keresztúri 2, Vadovics 1, Tóth Z. 1, Tiba 1

Kaposvári VK – EBP Tatabánya 6-5 (3-2, 0-1, 1-2, 2-0)
Gólszerzők: Juhász-Szelei 4, Vindisch 1, Niklov 1 ill. Francsics 2, Kiss 1, Regős 1, Tatár 1

Zf-Eger – Valdor Szentes 18-6 (3-1, 4-1, 7-2, 4-2)
Gólszerzők: Szivós 6, Hosnyánszky 4, Zalánki 3, Erdélyi 2, Angyal 2 Bioros P 1 ill. Somogyi 2, Weszelovszky 1, Nagy 1, Vörös 1, Bocskay 1

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 12 12 0 0 36
2. ZF-Eger 13 12 0 1 36
3. Szeged-Diapolo 12 7 0 5 21
4. BVSC-Zugló 12 5 2 5 17
5. PannErgy-Miskolc VLC 12 5 1 6 16
6. Valdor Szentes 13 3 2 8 11
7. Kaposvár 13 2 1 10 7
8. EBP Tatabánya 13 1 0 12 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. FTC-PQS Waterpolo 13 11 0 2 33
2. Racionet Honvéd 14 10 1 3 31
3. A-Híd OSC 12 10 0 2 30
4. Debrecen VSE 13 6 1 6 19
5. Vasas SC 12 5 2 5 17
6. PVSK 12 3 0 9 9
7. UVSE H-Hotels 13 3 0 10 9
8. KSI SE 13 1 0 12 3


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek