2016 október 29.

Férfi Ob I: a Vasas pontot rabolt Szegedről

Már 5-1-re is vezetett a Vasas a második negyedben, de a fordulás után visszajött a meccsbe a Szeged, végül győznie nem sikerült.

vasas201610

Értékes ponttal gazdagodott a Vasas (Fotó: vasassc.hu)

A 6. forduló nyitányán a Szeged a Vasast fogadt. Írhatnánk, hogy alaposan bekezdett a piros-kék együttes, de nem így volt, hiszen Kiss Csaba révén még a hazaiak szereztek vezetést. Erre azonban jött Höna majd a holland Koopman duplája, így az angyalföldi együttes 3-1-es előnyből várhatta a második negyedet. A folytatásban Marnitz vette át a stafétát. Ebben az idényben a Fraditól érkezett játékos, kétszer is eredményes tudott lenni, így már négygólosra, 5-1-re hízott a Vasas előnye. A nagyszünetig faragott hátrányából a hazai együttes. Chilkó majd Vukicsevics találatával kettőre zárkózhatott volna a Szeged, de jött Koopman előnyös gólja, így 6-3 volt a piros-kék együttesnek a nagyszünetben.

A fordulás után elkezdte ledolgozni a Szeged hátrányát. Manhercz Krisztián is belelendült és a hajrában már 8-9-nél lőtávolon belülre került a Tisza-parti együttes, sőt Vukicsevics centergóljával már 9-9-et mutatott az eredményjelző. A záróakkordban Sedlmayer révén először volt a Szegednél az előny. A hajrában azonban 11-11 állt az eredményjelzőn, mikor Sedlmayert állították ki, Földi László azonnal időt kért, de a vendégek hibáztak, majd a hazaiaknak akadt egy lehetőségük előnyből, amit szintén kihagytak. A vége így döntetlen lett, aminek a vendégek örülhetnek jobban.

A férfi Ob I., 6. fordulójának nyitányán: 

ContiTech Szeged Diapolo–Vasas 11–11 (1–3, 2–3, 6–3, 2–2)

ContiTech Szeged Diapolo: Meixner – Kiss Cs 1., Pellei, Sedlmayer 3, Manhercz K. 3, Sánta, Illés. Csere: Molnár (kapus), Vukicsevics 2, Basara, Manhercz Á., Chilkó 1, Nagy M. 1. Vezetőedző: Varga Péter.

Vasas: Jónás – Bencz, Burián, Koopman 5, Bóbis 1, Babay 1, Hőna 1. Csere: Njegovan 1, Takács, Steinmetz, Marnitz 2. Vezetőedző: Földi László.

Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 12/9.
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0.

 

További program: 

November 2., szerda:

18.00 Szolnoki Dózsa Közgép – Metalcom Szentes

19.00 KSI SE – PVSK Mecsek Füszért

19.30 A-Híd OSC Újbuda – Debrecen VSE

B-csoport:

November 3., szerda:

16.00 FTC-PQS Waterpolo – Pannergy Miskolc

19.30 EBP Tatabánya – UVSE

20.30 BVSC-Zugló – Racionet Honvéd

november 12., szombat:

18.00 ZF-Eger – Kaposvár

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-HÍD OSC-Újbuda 5 4 1 0 13
2. Szolnoki-Dózsa KÖZGÉP 5 4 0 1 12
3. ContiTech Szeged Diapolo 6 3 2 1 11
4. Vasas Plaket 6 3 1 2 10
5. Debrecen VSE 5 2 1 2 7
6. PVSK-Mecsek Füszért 5 1 1 3 4
7. Metalcom Szentes 5 1 0 4 3
8. KSI SE 5 0 0 5 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek