2016 február 06.

Férfi Ob I: Fontos győzelmet aratott az UVSE

Megszerezte harmadik győzelmét az UVSE gárdája. A 11. fordulóban egy fordulatos, izgalmas találkozón a KSI-t győzték le lilák.

2016ksi-uvse01

Izgalmas meccset láthatott a közönség (Fotó.: vizipolo.hu)

Mindkét csapat számára nagy téttel bírt a találkozó, hiszen az eddig pont nélkül álló KSI a két győzelemmel álló UVSE együttesét fogadta. A liláknak is kellett a győzelem, hiszen egy sikerrel leszakíthatták magukról a sereghajtót.

“Nincs óránk” – jelentette ki Marosvári játékvezető a mérkőzés kezdete előtt. A csapatoknak negyed órát várni kellett még rendeződött minden.  A mérkőzés első negyedében rendre a KSI vezetett, az UVSE futott az eredmény után. A kockássapkásoktól előbb Miklós szerzett vezetést, de rögtön Szentesi egalizált. A hajrában még egy gólváltást láthattunk, és a vége előtt két másodperccel egy hazai gólt, így kialakítva a 3-2-es eredményt. A második negyedben sem engedték el egymást az együttesek. A különbség annyi volt, hogy a lilák megfordították az állást, de a nagyszünet előtt jött még egy KSI gól Bicskei jóvoltából, így 4-4 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn.

A harmadik negyedben is forrtak az indulatok, nem egyszer lehetett nézői hangokat is hallani. Akár csak az első negyedben itt is öt gólt láthattunk, a gólváltásból pedig az UVSE jött ki jobban, hiszen Sélley góljával 7-6-ra vezettek az utolsó negyed előtt. “Így állt és hagyod, hogy eldobja a labdát” – lehetett hallani Horváth János szavait Bicskei felé, mikor Sélley révén már két góllal ment a lila gárda a negyedik negyed elején. A hajrában csak egy maradt közte. Ekkor az UVSE elpuskázott egy előnyt, de a labda visszakerült a lilákhoz, ekkor Németh Zsolt időt kért, a fórt pedig immár teljes létszámnál Korényi értékesítette. A vége kétgólos vendég siker lett. A győzelmével az UVSE feljött a hatodik helyre.

Férfi Ob I., 11. forduló:

KSI – UVSE 8-10  (3-2, 1-2, 2-3, 2-3)
Gólszerzők: Miklós 2, Boros 1, Teleki 1, Bicskei 1, Marnitz 1, Kósa 1, Berki 1 ill. Szentesi 2, Sélley 2, Benczur 1, Vadovics 1, Kovács 1, Keresztúri 1, Tiba 1, Korényi 1

Horváth János, a KSI edzője a vizipolo.hu-nak: Végre sikerült egy jó meccset játszanunk, amibe benne volt a meglepetés lehetősége. Egyelőre  úgy néz ki, hogy nem érdemeljük meg, hogy egy ilyen meccsen pontot szerezzünk. Legalább négy könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. 

Németh Zsolt, az UVSE edzője a vizipolo.hu-nak:  Sok hibával játszottunk. Nagyon sok buta, elkerülhető gólt kaptunk, ami a saját hibáink miatt esett. Ezeket kell kiküszöbölni és akkor a nyerhető meccseknél is könnyebb dolgunk lesz. Talán az lehetett a mai győzelem kulcsa, hogy harcosabban, tüzesebben játszottunk, mint az ellenfél. 

További program illetve eredmény

A-csoport:

Február 6.:

16.00 EPB-Tatabánya – ContiTech Szeged Diapolo

16.00 Szolnoki Dózsa Közgép – BVSC-Zugló

17.00 Miskolc VLC – Valdor Szentes

18.00 ZF-Eger – Kaposvár

B-csoport

A-HÍD OSC-Újbuda – Debrecen VSE  13-5 (2-2, 4-2, 4-0, 3-1)
Gólszerzők: Kovács 5, Salamon 3, Bátori 1, Decker 1, Hegedűs 1, Juhász 1, Gór Nagy 1 ill. Szőke 2, Kállay 2, Fekete 1

február 6.:

19.00 PVSK Mecsek Füszért – RacioNet Honvéd

február 7.:

Vasas SC – FTC PQS Waterpolo (M4 Sport, élő)

Tabella:

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 10 10 0 0 30
2. ZF-Eger 10 9 0 1 27
3. BVSC-Zugló 10 5 2 3 17
4. Szeged-Diapolo 10 5 0 5 15
5. Valdor Szentes 10 3 2 5 11
6. PannErgy-Miskolc VLC 10 3 1 6 10
7. Kaposvár 10 1 1 8 4
8. EBP Tatabánya 10 1 0 9 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-Híd OSC 11 9 0 2 27
2. Racionet Honvéd 10 8 0 2 24
3. FTC-PQS Waterpolo 10 8 0 2 24
4. Debrecen VSE 11 6 1 4 19
5. Vasas SC 10 5 1 4 16
6. UVSE H-Hotels 11 3 0 8 9
7. PVSK 10 2 0 8 6
8. KSI SE 11 0 0 11 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek