2016 február 18.

Férfi Ob I: Fontos győzelmet aratott a Kaposvár

A somogyiak az utolsó negyedben nyújtott teljesítményükkel megfordították a Tatabánya elleni mérkőzést, ezzel második győzelmüket aratták a szezonban. A nap másik mérkőzésén az Eger könnyedén győzött Szivós hatosával a Szentes ellen.

2014-2015 szecsi kaposvar

Szécsi Zoltán győzelemre vezette a Kaposvárt (Fotó: kapospolo.hu)

A Kaposvár – Tatabánya mérkőzés a várt izgalmakat hozta, végül vendég sikerrel.

Mindkét csapat számára nagyon fontos meccs volt, hiszen az utolsó illetve az utolsó előtti helyen álltak az A-jelű nyolcasban. A mérkőzésen első negyedében a Tatabánya szerzett vezetést, de utána háromszor is eredményesek tudtak lenni a kaposváriak. Két Juhász-Szelei találat között érkezett egy Nikolov gól, de a hajrában Tatár hozta közelebb a Tatabányát. A második nyolc percben egyetlen találat született, Regős egyenlített centerből, így 3-3 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn. A harmadik nyolc percben kétszer is vezetett a vendég gárda, hiszen Kiss majd Francsics egy büntetőt értékesített a kettő között pedig Juhász Szelei már a harmadikját jegyezte, így 5-4-re Zantleitner Tamás fiai vezettek. Az utolsó negyed a Kaposváré volt, előbb Vindisch egalizált, majd Juhász-Szelei vágta be a hazaiak vezető találatát. A hajrában a Tatabánya egy büntetőt vétett, így maradt a 6-5-ös somogyi győzelem.

A nap másik mérkőzésén az Eger könnyedén nyert a Szentes ellen. Szivós hatot is hintett a találkozón.

Férfi Ob I., 13. forduló:

Kaposvári VK – EBP Tatabánya 6-5 (3-2, 0-1, 1-2, 2-0)
Gólszerzők: Juhász-Szelei 4, Vindisch 1, Niklov 1 ill. Francsics 2, Kiss 1, Regős 1, Tatár 1

Zf-Eger – Valdor Szentes 18-6 (3-1, 4-1, 7-2, 4-2)
Gólszerzők: Szivós 6, Hosnyánszky 4, Zalánki 3, Erdélyi 2, Angyal 2 Bioros P 1 ill. Somogyi 2, Weszelovszky 1, Nagy 1, Vörös 1, Bocskay 1

Február 19.:

17.45 DVSE – RacioNet Honvéd

18.30 ContiTech-Szeged Diapolo – BVSC-Zugló

18.45 KSI SE – A-Híd OSC Újbuda

19.00 Szolnoki Dózsa-Közgép – Miskolc VLC

19.30 Vasas – PVSK

Korábbi eredmény:

FTC-PQS Waterpolo–UVSE-Hunguest Hotels 12–7 (3–2, 3–1, 3–1, 3–3)
Gólszerzők: Marko Csuk 5, Dőry 2,Nyéki 1, Roach 1, Swift 1, Avramovics 1, Katonás 1 ill. Korényi 2, Keresztúri 2, Vadovics 1, Tóth Z. 1, Tiba 1

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 12 12 0 0 36
2. ZF-Eger 13 12 0 1 36
3. Szeged-Diapolo 12 7 0 5 21
4. BVSC-Zugló 12 5 2 5 17
5. PannErgy-Miskolc VLC 12 5 1 6 16
6. Valdor Szentes 13 3 2 8 11
7. Kaposvár 13 2 1 10 7
8. EBP Tatabánya 13 1 0 12 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. FTC-PQS Waterpolo 13 11 0 2 33
2. A-Híd OSC 12 10 0 2 30
3. Racionet Honvéd 13 9 1 3 28
4. Debrecen VSE 12 6 1 5 19
5. Vasas SC 12 5 2 5 17
6. PVSK 12 3 0 9 9
7. UVSE H-Hotels 13 3 0 10 9
8. KSI SE 13 1 0 12 3


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek