Férfi Ob I: Értékes három pontot szerzett a BVSC
Szoros mérkőzésen nyert a BVSC a Vasas ellen és ismét értékes három ponttal gazdagodott. A Fradi öt góllal verte a sereghajtó Szentest. Az OSC könnyedén győzött Debrecenben.
Riválisát győzte le a BVSC a férfi Ob I., 17. fordulójában, hiszen hazai pályán győzte le a Vasast.
A mérkőzés első negyede a vendégeknek sikerült jobban. Steinmetz Ádám ragadta a Vasashoz a vezetést az utolsó másodpercekben, 3-2. A második negyedben Pásztor révén kiegyenlített a vasutas gárda, majd Borós révén a már 4-3-ra vezetett a hazai gárda. A nagyszünetben azonban 5-5-ös eredmény állt az eredményjelzőn.
A harmadik nyolc percben felválltva vezettek a csapatok, hol a BVSC, hol pedig a Vasas állt jobban, azonban nem született döntés, hiszen ez az etap is döntetlennel ért véget, 9-9. A záróetapban Szabó egy emberelőnyt váltott gólra, majd Takács egalizált. A döntő „szót” Török Béla mondta ki, aki négy perccel a vége előtt állította be a 11-10-es végeredményt.
Ami a további eredményeket illeti. A Fradi öttel volt jobb sereghajtónál, Nyéki, Regős és Avramovics is duplázott még a másik oldalon Weszelovszky lőtt kettőt. Győzelmével a zöld-fehér gárda feljött a tabella negyedik helyére. Az OSC könnyedén vert a Debrecent. A cívisvárosiaknál többen is betegséggel küzdöttek, így fiatalokat állított „csatarendbe” Varga Tamás.
A tabellát továbbra is a Szolnok vezeti, második az Eger – öt pont hátránnyal – harmadik az OSC.
A férfi Ob I., 17. fordulója:
Ma esti mérkőzések:
BVSC-Wáberer – Vasas Plaket 11 – 10 (2-3, 3-2, 4-4, 2-1)
Gólszerzők: Török Béla 4, Pásztor Mátyás 3, Szabó Bendegúz 2, Borsós Endre 1, Szabó Bence 1 illetve Sedlmayer Tamás 4, Gyárfás Tamás 2, Bóbis Máté 1, Kiss Kristóf Szeif 1, Steinmetz Ádám Dr. 1, Takács Bálint 1
FTC – Valdor Szentes 11 – 6 (3-2, 3-1, 3-2, 2-1)
Gólszerzők: Nyéki Balázs 2, Regős Áron 2, Marko Avramovic 2, Jansik Szilárd 1, Ernyey Márk 1, Katonás Gergely 1, Roach Aidan 1, Swift Joel 1 illetve Weszelovszky László 2, Boros Tamás 1, Werner Richárd 1, Rakonjac Zlatko 1, Popovic Miljan 1
DVSE – A-HÍD OSC 4 – 16 2-2, 1-5, 1-4, 0-5)
Gólszerzők: Hoppál Gergely 2, Tóth Péter 1, Szabó Botond 1 illetve Bátori Bence 6, Kovács Gábor 2, Kevin Graham 2, Decker Ádám 1, Hegedűs Gábor 1, Jávor Dániel 1, Juhász Zsolt 1, Vincze Márk 1, Brguljan Drasko 1
Délelőtti találkozók:
KSI – UVSE 10-10 (4-2, 1-3, 4-3, 1-2)
Tiszavirág Szeged Diapolo-Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 7-16 (4-7, 0-3, 2-1, 1-5)
Tegnap játszották:
Racionet-Honvéd – ZF-Eger 8 – 10 (2-2, 2-3, 1-3, 3-2)
2015. február 18.:
PVSK-Mecsek Füszért – Kaposvár VK
[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 17,15,1,0,136,49
2.,ZF-Eger, 17,14,2,1,120,44
3.,A-Híd OSC-Újbuda, 16,114,0,2,72,39
4.,FTC, 17,11,1,5,-5,34
5.,RacioNet-Honvéd, 17,10,2,5,23,32
6.,Szeged, 16,8,0,8,-4,24
7.,BVSC, 16,8,0,8,-10,24
8.,Vasas, 17,6,1,10,-27,19
9.,Kaposvár, 15,5,0,10,-25,15
10.,Debrecen, 16,5,0,11,-59,15
11.,KSI, 17,4,2,11,-38,14
12.,UVSE, 17,3,2,12,-56,11
13.,Pécs, 15,3,1,11,51,10
14., Valdor Szentes, 17,2,0,15,-77,6
[/table]