2016 április 29.

Férfi Ob I: a Vasas legyőzte a Honvédot – hetedik helyen végzett az angyalföldi együttes

Nagy csatában a második mérkőzést is megnyerte a Vasas a Honvéd ellen. A piros-kék gárda, így 2-0-ás összesítéssel lett a hetedik.

vasas201604

A Vasas behúzta (Fotó: vizipolo.hu)

Az első meccsen 8-7-re győzött a Vasas a Kőér utcában, így most az volt a kérdés, egyenlít-e a Honvéd vagy a Vasas lezárja a helyosztót.

A mérkőzés elején sok volt a hiba mindkét oldalon. Az első negyedben egy-egy akciógól láthattunk, előbb Illés majd Delagado volt eredményes. A második nyolc percben kétszer is vezetett a Honvéd, Kiss Gergely két előnyt is gólra váltott. A nagyszünetben mégis döntetlen állt az eredményjelzőn, hiszen Steinmetz Ádám centerjátéknak tapsolhattak a piros-kék szurkolók, 3-3.

A fordulás után előbb a Honvédnak állt a zászló, majd a hazaiaknak. 3-4 után Sarics majd ismét Steinmetz Ádám érkezett, így már megfordította a Vasas a meccset, 5-4, az egygólos előnyt pedig a záróakkordig nem adta ki a kezéből. Az utolsó nyolc percben már két gól is volt közte, azonban a hajrá izgalmasan alakult. Illés egy fórt váltott gólra, majd még volt egy egyenlítési lehetősége a Kőér utcaiaknak. A vége 11-10 maradt, így a Vasas a hetedik, a Honvéd a nyolcadik lett.

Férfi Ob I., 7. helyért (második mérkőzés): 

Vasas -RacioNet-Honvéd 11-10 (1-1, 2-2, 4-3, 4-4) ( a párharcot 2-0-ra nyerte a piros-kék gárda)
Gólszerzők: Delgado 3, Steinmetz Á. 3, Várnai 2, Sarics 1, Gyárfás 1,  Burián 1, illetve Steinmetz B. 3, Illés 3, Kiss G. 2, Kovács G. 1, Fejős 1

Földi László a Vasas vezetőedzője a vizipolo.hu-nak: Hasonló volt ez a meccs is az elsőhöz, amit a Kőér utcában játszottunk. A Honvéd elég stabil volt az elején, de a félidőben sikerült utolérni őket, onnantól mi lépkedtünk el. Nagy csata volt, mindkét csapat dicséretet érdemel, annak ellenére, hogy sokat hibáztunk mi is, és ők is. Örülök annak, hogy a 7. helyet sikerült megszereznünk.

Vad Lajos a Honvéd vezetőedzője az nso.hu-nak:  Abszolút reális a helyezésünk, a bajnokság előtt elfogadtam volna, de savanyú a szőlő, mert többet gondoltam ebből a csapatból.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek