2015 március 21.

Férfi Ob I: A Vasas felőrölte a KSI-t

A férfi Ob I., 24. fordulójának nyitányán a Vasas négy góllal verte a KSI-t. A mérkőzés elején még a hazaiak domináltak, de a második negyedtől átvette az irányítást az angyalföldi gárda.
2015 KSI - Vasas

A férfi Ob I., 24. fordulójának nyitómeccsén a KSI a Vasast fogadta. A hazaiak jó formában voltak, hiszen az előző körben a Honvédot kapták el, a Vasas pedig az OSC otthonában szenvedett vereséget.

A mostani meccs érdekessége volt, hogy zárt kapus találkozó volt, így “családias légkörben” rendezték meg az összecsapást.

A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, Antun Goreta jóvoltából, a horvát válogatott jobbról tüzelt, a második percben, 0-1.  Gyárfást a hajrában ápolni kellett, a piros-kékek fiataljának belenyúltak a szemébe. Miközben az orvos ellátta a KSI kiegyenlített, Kovács Gergő egy előnyt értékesített, 1-1. Az utolsó percben Fejős ismét vezetéshez juttatta a KSI-t, így 2-1-el mehettek pihenni a csapatok az első negyedet követően.

2015 KSI - Vasas2

A második nyolc percben is futottak a vendégek az eredmény után, de 3-3-nál utolérték a KSI-t, és Goreta révén már vezettek is, a mérkőzés során először. A hajrában nem akart megszületni a nyolcadik gól, végül egy előnyt használt ki Bóbis, ezzel pedig már kettővel ment a Vasas a nagyszünetben.

A fordulás után két percig nem született gól, majd gyors gólváltásba kezdtek a csapatok. A hajrára kanyarodva előnybe került a Vasas, amit egy időkérés után Burián értékesített, így már 8-5 volt a javukra, de hamar Kovács Gergő visszaállította a közte kettőt. A záróakkordban a Vasas már 5 perccel a mérkőzés vége előtt négy góllal ment előbb Bóbis majd Steinmetz talált be. Az utolsó két perc előtt pedig Hőna eldöntötte a meccset, mikor üresen lőtt gólt, így 11-6-ra ment a Vasas. A végén Kovács Gergő kozmetikázott az eredményen, – aki egyébként öt gólt is szerzett – és kialakította a 7-11-es végeredményt.

Férfi Ob I., 24. forduló:

KSI SE – VasasPlaket 7-11 (2-1, 1-4, 3-3, 1-3)

Gólszerzők: Kovács Gergő 5, Marnitz 1, Fejős 1 illetve Goreta 4, Bóbis 2, Várnai 1, Német 1, Burián 1,  Steinmetz Á. 1, Hőna 1

Horváth János, a KSI vezetőedzője: Nem azt játszottunk, ami megbeszélünk, egyéni hibák sokaságát követtük el.

Földi László, a Vasas vezetőedzője: Nagy fizikai küzdelemben a végén felülkerekedtünk, úgy gondolom megérdemelt a győzelmünk.

A további, mai mérkőzések: 

17:00 BVSC-Wáberer – Szolnoki-Dózsa KÖZGÉP (Budapest, Szőnyi u.)

18:00 RacioNet-Honvéd – Debrecen VSE (Budapest, Kőér u.)

18:00 FTC – UVSE-Hunguest H. (Budapest, Népliget)

19:00 PVSK Mecsek Füszért – Valdor Szentes (Pécs, Abay)

19:00 A-Híd OSC Újbuda – Kaposvár VK (Budapest, Kondorosi)

19:00 Tiszavirág Szeged Diapolo – ZF-Eger (Szeged)

[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP, 23,22,1,0,209,67
2.,A-Híd OSC-Újbuda, 23,21,0,2,112,63
3.,ZF-Eger, 23,21,2,2,157,59
4.,FTC, 24,15,2,7,2,47
5.,RacioNet-Honvéd, 24,14,2,8,30,44
6.,Szeged, 23,13,1,8,1,40
7.,BVSC, 23,11,0,12,-11,33
8.,Vasas, 24,8,1,15,-41,25
9.,Kaposvár, 23,8,0,15,-42,24
10.,Debrecen, 23,8,0,15,-86,24
11.,UVSE, 23,5,2,16,-72,17
12., KSI, 24,5,2,17,-77,17
13.,Pécs, 23,4,1,17,-89,13
14., Valdor Szentes, 23,3,0,20,-93,9
[/table]

Sz. B.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek