2015 november 26.

Férfi Ob I: A Szeged simán legyőzte a Szentest

A férfi Ob I., 8. fordulójának zárómérkőzésén a Szeged könnyedén verte a Szentest. A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el végérvényesen, mikor 4-1-es etapot produkált a vendég gárda.

Szeged201510

Mára is maradt egy mérkőzés a 8. fordulóból, méghozzá a Szentes a Szegedet fogadta. Kunac Aljosa és Varga Zsolt nem volt bevethető a vendégeknél, a túloldalon mindenki hadra fogható volt.

A mérkőzés elején bekezdtek a csapatok. Kilenc gól is született, rendre a Szeged került előnybe, és a negyed végén 5-4 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Palotás jóvoltából már két gól volt a vendégek előnye. Nagy Márton még közelebb hozta a hazaiakat, ám Manhercz révén 7-5 volt az állás a nagyszünetben.

A fordulás után Kiss Csaba az elején és a végén villant, közte Seman is duplázott. Vörös tartotta a hazaiakban a reményt, de így is 11-6-os vendég előny volt olvasható az eredményjelzőn. Az utolsó negyedben nagy hajrá kellett volna a hazaiaktól, de a Szeged állta a vízet. A vége hat gól lett közte.

Férfi Ob I., 8. forduló, zárómérkőzés:

Valdor Szentes – Szeged-Diapolo 8-14 (4-5, 1-2, 1-4, 2-3)
Gólszerzők: Nagy 2, Vörös 2, Pellei 2, Hegedűs 1, Somogyi 1 ill. Manhercz K. 4, Manhercz Á. 2, Kiss 2, Seman 2, Chilkó 1, Pellei 1, 1     Palotás 1

Férfi Ob I., 8. forduló, korábbi eredményei:

EBP Tatabánya – Szolnoki-Dózsa Közgép 8-13 (5-4, 0-4, 1-1, 2-4)
Gólszerzők: Kiss 3, Regős 2, Francsics 2, Práczky 1 ill. Younger 4, Vámos 2, Kis 2, Mitrovics 2, Fülöp 1, Mezei 1, Aleksics 1

Miskolc VLC – ZF-Eger 7-17 (1-4, 2-6, 4-4, 0-3)
Gólszerzők: Petkovics 2, Milicsics 2, Takács 1, Hegedűs 1, Njegovan 1 ill. Szivós 2, Biros 2, Erdélyi 2, Lőrincz 2, Angyal 2, Cuk 2, Vapenski 2, Bedő 1, Hosnyánszky 1, Biros 1

FTC-PQS Waterpolo – KSI SE 16-7 (6-0, 3-1, 4-3, 3-3)
Gólszerzők: Dőry 3, Marko Cuk 3, Kolozsi 2, Marnitz 2, Pohl 1, Vogel B. 1, Jansik  1, Irmes 1, Roach 1, Avramovics 1 ill. Marnitz 2, Miklós 2, Lévai 1, Szabó 1, Kósa 1

A-Híd OSC Újbuda – PVSK 7- 5 (1-0, 4-1, 2-2, 0-2)
Salamon 2, Bátori 1, Decker 1, Hegedűs 1, Kovács 1, Graham 1 ill. Surányi László 2, Horváth 1, Rakonjac 1, Basara 1

UVSE Hunguest-H – RacioNet Honvéd 7-8 (1-1, 2-3, 2-0, 2-4)   
Gólszerzők: Dávid 4, Benczur 1, Szentesi 1, Vadovics 1 ill. Simon R. 2, Simon A. 2,     Borsós 1, Kalanovics 1, Fazekas 1, Fejős 1

BVSC-Zugló Wáberer – Kaposvári VK 11-8 (3-0, 2-3, 4-1, 2-4)
Gólszerzők: Kovács 3, Pásztor 2, Czigány 2, Létay 2, Nagy 1, Csapó 1 ill. Berta 3, Palotás 2, Polovic 1, Sántavy 1, Parezanovics 1

Debreceni VSE-VasasPlaket 9-9 (3-2, 1-0, 2-4, 3-3)

Tabella:

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 8 8 0 0 24
2. ZF-Eger 8 7 0 1 21
3. Szeged-Diapolo 8 5 0 3 15
4. BVSC-Zugló 8 4 1 3 13
5.  PannErgy-Miskolc VLC 8 2 1 5 7
6. Valdor Szentes 8 2 1 4 7
7. Kaposvár 8 1 1 6 4
8. EBP Tatabánya 8 1 0 7 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1.  Racionet Honvéd 8 7 0 1 21
2. A-Híd OSC 8 7 0 1 21
3. FTC-PQS Waterpolo 8 6 0 2 18
4. Debrecen VSE 8 4 1 3 13
5. VasasPlaket 8 4 1 3 13
6. UVSE H-Hotels 8 2 0 6 6
7. PVSK 8 1 0 7 3
8. KSI SE 8 0 0 8 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek