2015 május 06.

Férfi Ob I: A harmadik helyért mehet a címvédő, döntőben az OSC

Óriási mérkőzésen győzött az OSC a címvédő Eger ellen az elődöntő második mérkőzésén. Az újbudaiak sikere azt is jelenti, hogy bejutottak az OB I fináléjába.
 

OSC_Ujbuda

Nagy csatában győzött az OSC az Eger ellen (Fotó: Balogh Máté

Az elődöntő első meccsén 13-11-re győzött az OSC hazai pályán az Eger ellen. A második, mai találkozónak igen nagy volt a tétje, hiszen az újbudaiak egy idegenbeli győzelemmel döntőbe juthatnak.

A hevesi gárda a hétvégén történelmi tettet vitt véghez azzal, hogy legyőzte a BL címvédő Barceloneta együttesét, ezzel bejutott a hatos döntőbe.

A mérkőzést az Eger kezdte jobban, Biros előnyből talált be, majd jött az OSC egyenlítő találata, Gór-Nagy fórból volt eredményes. Ezek után beindult az Eger. Erdélyi, Angyal révén már kettő volt közte, 3-1. A vendéggárda a negyed végére ledolgozta kétgólos hátrányát. Salamon révén egalizáltak majd Graham találatával már az újbudaiaknál volt az előny, 3-4. A második nyolc percben az OSC már kettővel ment, de az Eger zárkózott. Egészen 5-5-ig majd a hajrára előtt jött Kovács Gábor és 6-5-re módosította az eredményt, így a nagyszünetben egy góllal vezetett az OSC.

A harmadik negyedben az OSC állva hagyta az Egert. Kayes duplázott majd Salamon és Graham is hintett egyet, 5-9. A végén kozmetikázott a hevesi gárda az eredményen, de így is 7-10 volt az ő szemszögükből az utolsó nyolc perc előtt.

Az utolsó negyedben az előnyök játszották a főszerepet. Előbb Csuk majd Erdélyi révén már csak egy volt közte. Salamon egy fórból visszaállította a közte kettőt. Bő két perccel a vége előtt jött ismét Erdélyi egy ötösből 10-11. A továbbiakban mindkét együttesnek megvolt a lehetősége a gólszerzésre, mégsem tudta vele élni. Az OSC egygólos sikere azt is jelenti, hogy némi meglepetésre a bejutottak a döntőbe.

Férfi Ob I., elődöntő:

ZF-Eger – A-Híd OSC Újbuda 10 -11 (3-4, 2-2, 2-4, 3-1)

Gólszerzők: Erdélyi 4, Angyal 1, Hosnyánszky 1, Vapenski, 1, Bedő 1, Biros 1, Csuk 1 illetve Salamon 3, Graham 2, Kayes 2, Bátori 1, Kovács 1, Gór-Nagy 1, Bundschuh 1

A fináléba az OSC jutott 2-0-ás összesítéssel.

G



Kapcsolódó cikkek