2019 május 18.

Férfi Ob I: a Fradi egy lépésre a címvédéstől

A zöld-fehér együttes már 2-0-ra vezet a fináléban.

A Fradi öt góllal volt jobb az OSC-nél, így már csak egyet kell nyernie Varga Zsolt együttesének a címvédéshez.

A Ferencváros remekül kezdte a mérkőzést, gyorsan három góllal elhúzott, s ezt követően egészen a harmadik negyed második feléig az történt a medencében, amit a zöld-fehérek akartak. Az OSC játékosai fontos szituációkban rendre hibáztak, ezért sokáig nem tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz.

A harmadik szakasz hajrájában aztán a hazaiak játszottak jobban, s az utolsó szünetre két gólra faragták hátrányukat, majd a zárónegyed elején 9-8-ra jöttek fel.

Ekkor úgy tűnt, izgalmas lesz a meccs vége, ám az FTC megrázta magát, szinte minden támadásából betalált, s még a negyed feléig eldöntötte a találkozót, melyet végül öt góllal nyert meg.

A döntő harmadik mérkőzését szerdán rendezik.

Férfi Ob I., helyosztók döntő:

A-HID OSC ÚJBUDA-FTC-Telekom 10-15 ((2-5, 2-3, 3-1, 3-6) (Az állás: 2-0 a Fradinak)
Gólszerzők: Ukropina 4, Erdélyi 2, Kovács, Salamon, Randelovic, Brguljan 1-1, illetve Sedlmayer, Kállay, Vámos, Mezei, Jaksic, Varga 2-2, Német, Jansik, Mitrovic 1-1

Pénteken játszották:

ZF-Eger-Szolnoki Dózsa 7-13 1-2, 3-3, 1-4, 2-4)
Gólszerzők: Vlachoplusz 4, Sánta 1, Hosnyánszky 1, S. Rasovics 1 ill. Prlainovics 4, V. Rasovics 2, Alekszics 2, Kis 1, Jansik 1, Zalánki 1, Bátori 1, Angyal 1

A végeredmény: 2-0 a Szolnoknak

5. helyért:

BVSC-Zugló-PannErgy-MVLC-Miskolc 9-8 (2-2, 2-2, 4-2, 1-2)
Gólszerzők: Csapó 2, Várnai 2, Létay 2, Kovács P. 1, Szabó Bendegúz 1, Sugár 1 ill. Nagy 2, Stojanovic 2, Hornyák 1, Bedő 1, Vadovics 1, Bowen 1

Az állás: 1-1

9. helyért:

PVSK-Mecsek Füszért-Metalcom Szentes 7-6 (2-2, 3-1, 1-1, 1-2)
Gólszerzők: Csacsovszky Erik 2, Chilkó 2, Horváth 1, Jakab D. 1, Zerinváry 1 ill. Nagy 2, Somogyi 1, Vörös 1, Pellei K. 1, Chrysopathis 1

A végredmény 2-0 a Pécsnek

Szerdán játszották:

7. helyért:

DVSE-BHSE 9-9 (2-4, 4-1, 1-2, 2-2) – ötméteresekkel 4-3
Gólszerzők: Fekete 3, Dőry 2, Durik, Vidovics, Kovács G., Macsi P., ill. Manhercz Á. 3, Fülöp 2, Szirányi, Szivós, Simon R., Shimizu

(A párharc állása: 1-1)

Május 18., szombat:

15. helyért:

KSI-VasasPlaket 10-11 (3-4, 2-5, 3-2, 2-0)

( a párharc végeredménye 2-0 a Vasasnak)

11. helyért:

16:00 AVUS-Tatabánya (1-0 a Tatabányának)

13. helyért:

17:00 Kaposvári VK- UVSE Hunguest Hotels (1-0 az UVSE-nek)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek