2016 január 23.

Magabiztos győzelem a görögök ellen – Bronzérmes a Benedek-csapat az Eb-n!

Végig vezetve, simán győzött férfiválogatottunk Görögország ellen, ezzel bronzérmes lett a Benedek-csapat az Eb-n. 

Belgrád, 2016. január 21. Benedek Tibor szövetségi kapitány magyaráz a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság elõdöntõjében játszott Montenegró - Magyarország mérkõzés szünetében 2016. január 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd


MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gólváltással kezdődött a mérkőzés, először Vámos majd Vlachopulosz értékesített egy helyzetet. Ezek után az előnyöket gyakorolhattuk és jó százalékkal belőttük őket, hiszen Decker, Hosnyánszky és Manhercz is villant, 4-1. A görögök csak szépíteni tudtak, fórból Vlachopulosz volt eredményes. A második nyolc percben növelni tudtuk előnyünket. Ismét jól működött az előnykihasználásunk, és Vámos is akcióból be tudott találni, majd Manhercz is beköszönt, így négy góllal vezettünk a nagyszünetben.

A harmadik negyedben nem tudtak feljönni a hellének. Sőt, Bátori révén egy megúszást értékesítettünk, majd Fountulisz visszahozta négy gólra a fehérsapkásokat. A záróakkordban potyogtak a gólok, nyolc találat is esett. Inkább az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül még kozmetikáztak a görögök az eredményen, így 13-10 lett a vége.

Európa-bajnokság, brozmérkőzés:

Görögország–Magyarország 10–13 (2–4, 2–4, 1–2, 5–3)
Kombank Aréna. Vezette: Schwartz (izraeli), Koganov (azeri)

Görögország: Flegkas – Fountoulis 1, Pontikeas, Afroudakis 2, Kolomvos, Gounas, Vlachopoulos 4. Csere: Mylonakis, Dervisis, Genidounias 1, Delekas, Mourikis 2, Galanopoulos (kapus). Szövetségi kapitány: Vlachos Theodoros

Magyarország: Nagy V. – Erdélyi, Vámos 3, Decker Á. 2, Varga Dániel, Varga Dénes, Hárai 2. Csere: Gór-Nagy, Hosnyánszky 2, Kis G., Bátori 2, Manhercz 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Gól/emberelőny: 6/12, ill. 8/15

Szöveges élőnk:

Vége a mérkőzésnek, bronzérmes a magyar válogatott az Eb-n

– még egy gólt lőnek 10-13

– megpattan a labda Bisztró kapujába megy 9-13

– szépítenek a görögök 8-13

– Hosnyánszky ütemtelenül, 7-13

– hárainak tesszük be, óriási gólt tapaszt 7-12

– fórban a görögök, Vlachopulosz bevágja 7-11

– Mourkisz talál be, 6-11

– magyar fórt értékesít Bátori 5-11

Vége a harmadik negyednek, 10-5 ide

– Nagy Viktor véd egy nagyot

– fórba kerülünk Manhercz lövi bele a kapusba, aki már Galanopulosz

– Benedek kér időt

– görög fór, Nagy Viktor véd

– előnybe kerülünk, Vámos bepattintja, 5-10

– fórban a görögök, Fountulisz használja ki 5-9

– megúszunk, Bátori a rövidnél ürsen belövi, 4-9

– jól védekezünk a haradik negyedben is

– nagyszünet, 8-4 ide

– előnyben a görög, jól járatják meg, Mourikisz befejezi, 4-8

– jól járatjuk meg, Manhercz fejezi be, 3-8

– fórba kerülünk, Benedek időt kér

– Nagy Viktor véd egy hatalmas görög előnyt

– Megúszunk, Hárai befejezi, 3-7

– Vámos messziről, 3-6

– görög fór, Geniudiasz belövi 3-5

– Hosnyánszky lövését védi a görög kapus

– Decker Ádám előnyből gólt szerez, 2-5

Az első negyed végén, 4-2 ide

– kiállítás, de nem tudjuk belőni

– Benedek kér időt

– időt kérnek a görögök, de nincs gól

– Hosnyánszkyt szórják ki, a görögök jól körbejáratják Vlachopulosz befejezi 2-4

– előnybe kerülünk, Manhercz lövi vissza a rövidre, bemegy, 1-4

– fórban a görögök, kapufára lövik

– Hosi lövése becsúszik 1-3

– előnyben kerülnek a görgök, Vlachopulosz lövését blokkoljuk

– a kapufát forgácsolják a görögök

– előnybe kerülünk, Deckernek tesszük be, 1-2

– Vlachopulosz válaszol rögtön 1-1

– Vámos az első támadásból, akcióból 0-1

– a csapatok már a vízben

– a himnuszoknak is vége

– a játékosok bemutatása zajlik

– a csoportban 8-8-as döntetlennel ért véget a két csaat mérkőzése

– a mieink 16:15 kor ugranak a vízbe

Az eddig eredmények illetve program:

Németország-Hollandia 9-7 (2-1, 3-4, 2-1, 2-1)– férfi (11. helyért)
Románia-Franciaország 6-12 (1-6, 1-2, 1-2, 3-2)– férfi (9. helyért)
Oroszország-Horvátország 5-13 (0-2, 3-3, 1-4, 1-4)– férfi (7. helyért)
Spanyolország-Olaszország 8-7 (2-1, 4-2, 1-3, 1-1)– férfi (5. helyért)
17.45: Szerbia-Montenegró – férfi (döntő)

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek