2016 december 31.

Ez volt a 2016-os esztendő!

Oldalunk feleleveníti a 2016-os év sikereit illetve kudarcait. A férfi és a női válogatott legemlékezetesebb szerepléseit a belgrádi Eb-től, a riói olimpiáig. Cikkünk az utánpótlás és a klubszezon legjobb pillanatairól is megemlékezik, ezzel is kívánva boldog új esztendőt olvasóinak.

ferfivalogatottrio2016

Férfi válogatott – Eb érem, olimpiai negyedik hely

Két nagy esemény tarkította a 2016-os esztendőt a férfiaknál illetve három. Januárban nem sikerült kivívnia férfi válogatottunknak a részvételt a belgrádi Eb-n az olimpiára, hiszen a harmadik helyen fejezte be a küzdelmeket a gárda, így a trieszti kvalifikációs versenyen is részt vett. Az olasz városban megnyerte a tornát, így végül megváltotta a riói repülőjegyet az együttes. Az olimpián ismét nem sikerült az érem, hiszen az ötödik lett a csapat.

Női válogatott – Eb arany, drámai negyedik hely az olimpián

A lányok új szövetségi kapitánnyal vágtak neki az idénynek. Merész Andrást Bíró Attila váltotta. A siker pedig rögtön januárban jött, mikor a csapat megnyerte az Európa-bajnokságot, így nem kellett selejtezőt játszania az olimpiáért. A riói játékokon egy drámai csata után jutott be az eldöntőben a válogatott, majd az amerikaiaktól kikapott. A bronzmeccs pedig nem sikerült az oroszok ellen. Ötméteresek után vereséget szenvedett a csapat, így ismét a negyedik hely jutott az együttesnek.

Utánpótlás – Egy érem jutott

Idén is négy világverseny volt az utánpótlás válogatottainknál. A hölgyek a junior Eb-n a hatodik helyen végeztek Hágában, míg a decemberi Aucklandi vb-n a nyolcadik lett csapatunk. Az urak jobban szerepeltek. Horkai György legényei bronzérmesek lettek Podgoricában, Alphenben pedig a hetedik lett az együttes.

Klubszezon – Itthon mindent vitt megint az UVSE és a Szolnok

A nőknél idén is brillírozott az UVSE. A bajnoki cím után a Magyar Kupát és a Szuperkupát is bezsebelte az együttes, az Euroligában pedig egészen a döntőig menetelt a csapat. A Szolnok is hasonlóan tett. Itthon a három cím mellett, nemzetközi porondon a Bajnokok Ligájában a harmadik helyet is megcsípte a Tisza-parti együttes.

Masters Eb – Taroltak a magyar csapatok:

Nagyszerűen szerepeltek a magyar együttesek a Masters Eb-n. Hat kategóriában, öt magyar csapat vett részt a tornán. A Neptun (a 30+-os), az Eger (a 35+-os), a Vidám Vízilovak (a 45+-os) kategóriát nyerték meg. Utóbbi együttes az 50+-os kategóriában is bronzérmet szerzett. Az YBL a 40+-os korcsoportban, míg a BVSE Sunday Boys az 50+-os korcsoportban lett az ötödik.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek