2015 október 01.

Euro Kupa: Két győzelem után döntetlenezett a Fradi

Délelőtt a Strasbourgot verte, este pedig az Acquachiara volt a Fradi ellenfele az Euro Kupa selejtezőjében. A két csapat nem bírt egymással, így döntetlen született a mérkőzésen.

2015fradi dvsefacebook

A Jadran Split ellen, és a Starsbourggal szemben is győzött a Fradi. A franciákat ráadásul ma délelőtt verte az együttes. Délután pedig már itt volt a következő feladat, hiszen az Acquachiara együttesén kellett túljutni.

A mérkőzést jól kezdte a zöld-fehér együttes. Az első negyedben rendre megszerezte a zöld-fehér együttes a  vezetést, sőt Csuk révén már 3-1-re is elhúzott, azonban a játékrész végén Korolija és Luongo egyenlített. A második nyolc percben fordított volt a forgatókönyv, ekkor a zöld-fehér együttes futott az eredmény után, kétgólos előnyt dolgozott le, így 5-5 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után Avramovics és Tóth révén már kétgólos volt a Fradi előnye, ez egyre csökkent a záróakkord előtt, hiszen Luongo egy előnyt váltott gólra. A negyedik nyolc percben egész a hajráig megvolt a Fradi előnye, mikor Korolija majd Marziali – félperccel a vége előtt egalizált – így 9-9-el ért véget a meccs.

Holnap a Kotor lesz este a FRadi elllenfele.

Euro Kupa, selejtező 3. mérkőzés:

Acquachiara – Ferencváros-PQS-Waterpolo 9-9 (3-3, 2-2, 1-2, 3-2)

Acquachiara: Volarevic – M. Luongo 2, M. Korolija 2, Marziali 2, Gitto, S. Luongo 3, Valentino. Csere: Perez, Rossi, Lanzoni, Ferrone. Vezetőedző: Paulo de Crescenzo
FTC: Gárdonyi – Avramovics 1, Nyéki, Pohl, Roach 2, Tóth M. 1, Csuk 2. Csere: Swift 1, Dőry, Katonás, Vogel Simon, Marnitz G. 2 (1). Vezetőedző: Varga Zsolt.

Fotó: dvse.hu/facebook



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek