2016 november 30.

Euro Kupa: a BVSC minimális hátrányban, a Fradi megnyugtató előnyben

Märcz Tamás csapata derekasan helytállt olasz ellenfelével szemben, míg a Fradi kényelmes helyzetbe került.

2016fradicsapat

Két magyar csapatért izgulhattunk az Euro Kupában is. A BVSC itthon, míg a Fradi Rijekában ugorhatott vízbe.

A Szőnyi úton a mérkőzés első negyedében elhúzott a Verona, Petkovics vezérletével 5-2 volt az eredmény. A második nyolc percben feljött a BVSC kétgólra, de rögtön érkeztek a válaszok, így már 8-4 volt a hátrány. A nagyszünet előtt azonban Pásztor révén 5-8 volt az állás. A fordulás után a BVSC nagy hajrát nyitott. Csapó, Török majd Czigány egyetlen gólra hozta fel a vasutas gárdát. A negyedik negyedben tartotta magát a hazai gárda, de a hajrá úgy nézett ki, a Veronáé, hiszen 14-11 volt a javukra. Bő két perc volt vissza, mikor Pásztor majd pár másodperccel a vége előtt Kovács volt eredményes, így a visszavágó előtt csak egyetlen gól a vasutas együttes hátránya.

A Fradi rijekai túrája jobban sikerült. Bár a Primorje 3-0-ra elhúzott, a zöld-fehér együttes még az első negyedben ledolgozta hátrányát. Madaras, Tóth majd Marko Csuk volt eredményes. A második negyedben 5-5-ig tudta tartani a horvát csapat magát, ezek után Madaras és Nyéki már kétgólosra hízlalta a különbséget, így 5-7 volt a magyar együttesnek a nagyszünetben. A harmadik nyolc percben Radu góljvával már 7-7 volt az állás, de ekkor rá tudott tenni a Fradi. Csuk, Tóth és Mitrovic már megnyugtató különbséget dolgozott ki, 7-10. Az utolsó negyed is a Fradié volt, még egyet közé tudott tenni, így négygólos előnnyl várhatja a visszavágót.

Euro Kupa, negyeddöntő, odavágó: (a visszavágókat december 10-én rendezik)

BVSC-Zugló–SM Verona (olasz) 13–14 (2–5, 3–3, 3–1, 5–5)
Gólszerzők: Török 3, Pásztor 3, Czigány K. 2, Létay 2, Csapó, Kovács P., Szabó Bence, ill. Petkovic 5, Gallo 4, Jelaca 2, Valentino, Mirarchi, Bini

Primorje Rijeka – FTC-PQS Waterpolo 9-13 (3-3, 2-4, 2-3, 2-3)
Gólszerzők: Vukicsevics 3, Radu 2, Power 2, peros 1, Rakovac 1 ill. Madaras 3, Tóth 3, M. Csuk 2, Mitrovics 2, Nyéki 1, Avramovics 1, Jansik Sz. 1

Nagyvárad – Canottieri Napoli 11-7 (1-2, 3-0, 2-3, 5-2)
Gólszerzők: Negrean 4, Diaconu 2, Prioteasa 2, Gheorghe 1, Chioveanu 1, Georgescu 1 ill. Campopiano 2, Velotto 2, Baraldi 1, Esposito 1, Giorgetti 1

Posillipo – Jadran Herceg Novi 6-9 (1-1, 1-1, 3-4, 1-3)
Gólszerzők: Subotics 2, Vlachopulosz 2, Rezuto 1, Foglio 1 ill. Merkulov 2, Vidovics 2, Ukropina 2, Kovacic 1, Roadovics 1, Petkovics 1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek