2015 április 28.

Építkezés Debrecenben, újabb válogatott érkezése várható

Okosan építkezik a Debrecen, mind a felnőtteknél, mind a hátországban. Újabb válogatott játékos érkezése várható. Varga Tamás és Becsky István a Reggeli Startban.varga tamas2

A hétfői bejelentést követően – miszerint Debrecenbe igazol a RacioNet Honvéd két erőssége, a válogatott kerettag Lévai Márton illetve Szőke Szabolcs – kedd reggel a DigiSport állandó reggeli magazinműsorában tette tiszteletét Varga Tamás, a klub játékosedzője és Becsky István elnök.

Elsőként a Debrecen jótékonysági szerepvállalásáról esett szó, majd arról, sikerült rendezni az anyagi helyzetet, a szezont már tartozás nélkül zárják. Az utánpótlás remekül teljesít, lehet építkezni, ennek része a két honvédos megszerzése. “Örülök, hogy engem választott, én tettem neki egy nem eltúlzott, nem alacsony, egy tisztességes, normális ajánlatot, amit szerintem ő megér a mai magyar viszonyok között” – mondta el Varga Tamás a válogatott kapus átigazolásáról. “Nincs illúziónk arról, hogy jövőre már a négy között leszünk, erről még nincs szó, de Marci megszerzése egy mérföldkő a klub életében. Még egy nagyon komoly, nem magyar válogatott játékos érkezik. “

A teljes beszélgetés a videón látható!

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek