2016 június 12.

Egyetemi Bajnokság: A BGE emelhette magasba a trófeát

Nagy érdeklődés mellett ért véget az egyetemi pólóbajnokság, melyet a BGE nyert a Corvinus előtt, míg harmadik az Eötvös lett.

egyetemipolobajnoksag2016

A boldog győztes (fotó: vizipolo.hu)

Délelőtt az elődöntők rendezték, ahol a BGE simán jutott be a fináléba, míg a másik ágon a Corvinus egyetlen góllal győzött Pázmány ellen.

Délután aztán a helyosztókon volt a sor. A harmadik helyért a honvédos Fazekas Tibor vezérletével 10-9-re győzött az Eötvös. Külön kuriózuma volt a találkozónak, hogy a Pázmányban Ob I-es csapattársa Illés Sándor pólózott. A két játékos egymást fogta, de így is négy-négy gólig jutottak.

A fináléban aztán a Gazdasági Egyetem és a Corvinus csapott össze. Itt is voltak ismerős nevek, hiszen az egyik oldalon a Tatabányát erősítő Garancsy Andrást, míg a másikon idén a KSI-ben pólózó Miklós Leventét fedezhettük fel. A mérkőzést végül hét góllal nyerte a BGE, így az ő nyakukba került az aranyérem.

Döntő:

Budapesti Gazdasági Egyetem – Budapesti Corvinus Egyetem 14-7 (2-3, 5-0, 3-0, 4-4)
Gólszerzők: Garancsy 7, Rompos 2, Szám 2, Dorogi 1, Sárközi 1, Tóth 1 ill. Miklós 5, Czmarkó 1, Takács 1

Bronzmérkőzés:

Eötvös Loránd Tudományegyetem – Pázmány Péter Katolikus Egyetem 10-9 (0-4, 3-2, 4-2, 3-1)
Gólszerzők: Fazekas 4, Homa 3, Haraszin 1, Farkas 1, Irmes 1 ill. Szepesi 4, Illés 4, Tóth 1

Elődöntők:

Eötvös Loránd Tudományegyetem – Budapesti Gazdasági Egyetem 6-16 (0-1, 0-5, 3-6, 3-4)
Gólszerzők: Fazekas 4, Gyollai 1, Zelki 1 ill. Dorogi 3, Rompos 3, Tóth 3, Konczi 2, Garancsy 2, Tóth-Korsós 1, Szám 1, Dobay 1

Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Budapesti Corvinus Egyetem 15-16 (2-4, 1-3, 3-3, 10-6)
Gólszerzők: Jávor 5, Szepesi 4, Kőszegi 3, Illés 3, CSeh 1 ill. Miklós 5, Takács 4, Morvay 2, Kemendi 2, Németh 1, Czmarkó 1, Sebestyén 1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek