2014 november 30.

Dohai FINA-kongresszus: a cserekapus is lehet mezőnyjátékos

A katari fővárosban tartja kongresszusát a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), amelyen több, a vízilabdára vonatkozó határozatot hozott.

opening convention 1

Julio C. Maglione, a FINA elnöke a házigazdák körében a rendezvény megnyitóján (Fotó: FINA)

Katarban zajlik a FINA kongresszusa, amelyen lényeges kérdésekről esik szó. Döntés született arról, hogy a cserekapus is beszállhat mezőnyjátékosként a pólómérkőzésbe, amennyiben bármilyen oknál fogva elfogynának a mezőnyjátékosok. Továbbra sincs döntés viszont arról, alkalmazzák-e a mostanában több fronton is próbálgatott új szabályokat – a kisebb pályát, az 5+1-es csapatokat, a kisebb labdát. Ennek értelmében a kisebb pálya egyelőre továbbra is csak a Világliga-találkozón használandó, míg a többi változás 2015-ös utánpótlás-világversenyeken lesz érvényes.

A katari városban pavilonnal van jelen a 2021-es budapesti vizes világbajnokság, így népszerűsítve az eseményt. Magyar részről dr. Molnár Tamás szólal majd fel a dohai rendezvényen.

A kongresszus után, december 3 és 7 között rendezik meg Dohában a rövid pályás úszó világbajnokságot.

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek