Decker Ádám: „Nagy meccseket vívtunk, jó alapot jelent a rájátszásra”
Az első két negyed után vezetett, aztán elfáradt és kikapott az OSC tegnap az Eger ellen hazai pályán 8-5-re. Bár az újbudaiak hosszú idő után újra vereséget szenvedtek, Vincze Balázs tanítványai az Eger előtt állnak a bajnokságban. Decker Ádám csapatkapitány értékelt a vizipolo.hu-nak a rangadó után.
Decker Ádám: „Bár nem mondanám határozottan, hogy a fáradtság döntött, az igaz, hogy voltak olyan játékosaink, akik a szerdai és a mostani meccset is végigküzdötték, és náluk jelentkezett a fáradtság. Nem igazán értem, hogyan kaphattunk olyan könnyű gólokat a harmadik negyedben, ott fordult meg a találkozó. Két hét alatt a hetedik meccsünk volt, ha nem egy ilyen sorozatból jövünk, akkor elképzelhető, hogy nem így alakul ez a mérkőzés. Mégsem vagyok szomorú, mert pár éve már megéltem, hogy ősszel nagyon jól muzsikált a csapat, aztán tavasszal szomorkodtunk. Ez most belefért, eddig nagyon jó meccseket játszottunk, mint legutóbb a Szolnok ellen, ahol ikszeltünk, rá két napra pedig végig szoros meccset vívtunk az Eger ellen. Ez jó alapot jelent majd a rájátszás találkozóira. Most jobb volt az Eger, tudtak fordítani. A hétvégén kipihenjük magunkat, aztán jöhet a Szeged, a BVSC elleni Magyar Kupa, végül pedig Szolnokon egy gyilkos visszavágó.”
Gy. Zs.