2014 december 05.

Debrecen: Felnőtt csapat, utánpótlás és jótékonysági akció

Becsky István a DVSE klub elnöke, és Varga Tamás szakmai igazgató volt a DIGI Sport Reggeli startjának vendége. A beszélgetés során a férfi csapat teljesítménye és az utánpótláképzés is szóba került, de a debreceni jótékonysági akcióról is szó esett.

Varga Tamas Becsky Istvan reggeli start

A Debrecen jelenleg a 10. helyen áll a férfi Ob I-ben. Varga Tamás erről elmondta, szeretnék megtartani ezt a pozíciót, de nagyon nehéz dolguk lesz. A felnőtt csapat mellett egyre nagyobb figyelmet szentelnek az utánpótlás képzésre, jól mutatja ezt, ahogy a kétszeres olimpiai bajnokunk rávilágított, hogy a gyermek csapatuk veretlen, ifi együttesük a hatodik helyen áll, egyedül csak a serdülő együttesük gyengélkedik.

Becsky István, a klub elnöke elmondta, nagy sikert aratott a pár hete megrendezett gálamérkőzés, a teltházas mérkőzés is jól jelezte, hogy Debrecenben nagy igény van a vízilabdázásra.

A debreceniek az ünnep közeledtével megismétlik a tavalyi évben megkezdett jótékonysági akciójukat, ahogy Varga fogalmazott szeretnének hagyományt teremteni ezzel. A klub egészen karácsonyig várja az adományokat a székházba, legyen az ruha vagy játék.

A teljes beszélgetés:

 

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek