2018 augusztus 12.

Darko Csukics Emléktorna: Tizedik helyen végzett csapatunk

A felkészülési torna zárónapján a 2004-es válogatottunk egygólos vereséget szenvedett Máltától.

darkocukic201801

Varga Tamás legényei ma Málta ellen szálltak harcba a 9. helyért a Darko Csukics tornán. Nos, a magyar együttes 8-7-es vereséget szenvedett, így a tizedik helyen végzett Belgrádban.

Tegyük hozzá, válogatottunk a 2004-es korosztállyal vett részt a 2003-asoknak kiírt eseményen.

„Sajnos a mai meccsen egyszerre mindannyian rosszul játszottunk, sokat hibáztunk – magamat is beleértve. Ezt azért sajnálom különösen, mert jó lett volna a gyerekeknek kedvezőbb szájízzel hazautazni. Hiszen összességében – hála a Magyar Vízilabda Szövetségnek! – nagyon hasznos tornán vettünk részt, ahol jobban megismerhettük egymást, képet kaphattam jó néhány játékosról. A csapat összeállt, de a végére elfáradtunk. Be kell látni, kondicionális problémái voltak több játékosnak is, ezen dolgozni kell. Jó képességű játékosok vannak a csapatban, ám keresem még azt az egy-kettőt, aki vezér lehet a vízben, aki kulcspillanatokban irányítja bent a vízben a többieket. Nagy pozitívum, hogy az idősebb ellenfelekkel szemben végig nagy akarattal küzdöttek a srácok, egymásért harcoltak – erre lehet, erre kell építeni – fejezte be Varga Tamás az mvlsz.hu-nak.

XII. Darko Csukics Emléktorna:

Augusztus 12., vasárnap:

Magyarország – Málta 7-8 (2-2, 3-1, 1-2, 1-3) (9. helyért)
Gólszerzőink: Szabó 2, Nagy 2, Szalai 1 Fekete 1, Tymcyna 1

A magyar keret a tornán:
Kapusok: Csite Lóránd, Galambos Marcell Péter
Mezőnyjátékosok: Barics Bence Tamás, Biros Samu, Deák Máté, Fekete Paolo, Gaszt Roland, Kis Ferenc Ágoston, Kohári Péter Kolos, Mészáros Bálint Tibor, Nagy Ákos, Országh Mihály Zaránd, Pető Ádám, Szabó Gergő, Szalai Péter Miklós, Tymcyna Máté

 

Mai helyosztók további eredményei illetve a program:

Grúzia – Szlovákia 11-13 (11. helyért)
13.00 Németország – Ausztrália (7. helyért)
14.20 Románia – Hollandia (5. helyért)
15.40 Görögország – USA (bronzmérkőzés)
17.30 Montenegró – Szerbia (döntő)

A csoportok végeredményei:

A-csoport: Montenegró 12, Görögország 12, Románia 12, Németország 12, Magyarország 6, Grúzia 0, Szingapúr 0 pont;

B-csoport: Szerbia 15, USA 12, Hollandia, Ausztrália, Málta 6, Szlovákia 0 pont.

Korábbi eredmények:

Augusztus 8., szerda:
Magyarország-Grúzia 7-5 (1-0, 1-3, 1-0, 4-2)
Grúzia-Görögország 8-16
Németország-Románia 11-8
Szingapúr-Montenegró 2-18
Ausztrália-Egyesült Államok 4-13
Hollandia-Szerbia 10-15
Málta-Szlovákia 14-6
Románia-Szingapúr 19-3
Görögország-Németország 12-8

Augusztus 9., csütörtök:
Németország-Magyarország 15-6 (2-2, 3-1, 5-0, 5-3)
Magyarország-Szingapúr 10-3 (4-0, 2-0, 2-1, 2-2)
Szingapúr-Görögország 4-20
Montenegró-Románia 14-15
Egyesült Államok-Szlovákia 17-2
Szerbia-Málta 17-9
Ausztrália-Hollandia 9-14
Görögország-Montenegró 5-6
Grúzia-Németország 5-9

Augusztus 10., péntek:
Montenegró-Magyarország 13-6 (2-1, 5-0, 3-2, 3-3)
Hollandia-Egyesült Államok 5-13
Málta-Ausztrália 7-10
Szlovákia-Szerbia 2-13
Szingapúr-Grúzia 3-15
Románia-Görögország 10-14
Egyesült Államok-Szerbia 9-15
Ausztrália-Szlovákia 11-8
Hollandia-Málta 10-11

Augusztus 11., szombat:
Magyarország-Románia 9-10 (3-2, 2-1, 3-3, 1-4)
Görögország-Magyarország 8-4 (3-0, 2-0, 1-1, 2-3)
Grúzia-Montenegró 5-10
Németország-Szingapúr 22-2
Málta-Egyesült Államok 2-18
Szlovákia-Hollandia 7-8
Szerbia-Ausztrália 10-7
Montenegró-Németország 17-7
Románia-Grúzia 13-9



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek