2014 október 05.

Dabrowski: Szinte tökéletes hétvége volt

Az Eger 100%-os mérleggel zárta a Magyar Kupa csoportját. Dabrowski Norbert ennek megfelelően elégedett volt tanítványaival. A csapat a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter és a világbajnok Hárai hiányát is elbírta…

2014-2015 Eger ffi02

Az Eger veretlenül zárta a B csoportban a Magyar Kupa küzdelmeit, így a hevesi alakulat első helyen zárta gruppettóját. A második helyen egyébként az OSC zárta, mely együttest a nyitónapon hét góllal vertek Szivósék.

Dabrowski Norbert, így értékelte a három mérkőzést: Hogyha egyesével szeretnék végigmenni a mérkőzéseken, az OSC elleniről nem is lehetne sokat elárulni, az eredmény önmagáért beszél. Minden jól működött, legyen az a támadás, vagy a védekezés. Igazából viszont annak örülök, hogy ezen a találkozón hét játékosom is gólt tudott szerezni, ami azt mutatja, hogy már most, a szezon legelején is megoszlik a teher. – majd így folytatta – A másik két összecsapásnak is meg volt a maga nehézsége, ugyanis gyengébb ellenféllel szemben kellett hasonló fordulatszámon játszani, mint az OSC ellen. Azt gondolom, ezt is sikerült megoldanunk, és még akkor is, hogyha a Debrecen ellen már az is benne volt a pakliban, hogy két meccs már bennünk van. – végül, így összegzett az Eger mestere- A tanulságokat illetően, eddig nyilván a védekezéssel foglalkoztunk a legtöbbet és ez a csapatrész stabilnak is tűnt. Hibák persze még mindenhol előfordulnak, de ez, az idény jelenlegi szakaszában normális dolog. Azt közben elárulom, attól függetlenül, hogy van másik centerünk is, kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz Hárai Balázs nélkül, de Biros Péter hiánya miatt sem lehettem nyugodt. Összességében ugyanakkor szinte tökéletesen alakult a hétvége, ezért elégedett lehetek. – fejezte be Dabrowski az egrivizilabda.hu-nak.

Ami a további programot illeti a továbbjutott együttesek, így az Eger is vaksorsolással kap majd ellenfelet a negyeddöntőbe.

 

Fotó: egrivizilabda.hu / Szántó György



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.