2016 október 31.

Dabrowski a döntőig meg sem állna, a BL-ben is maradandót alkotna

Csúcsra vinné az Egert, de adott esetben a szövetségi kapitányi poszton is elgondolkodna. 

dabrowskinorbert01

Az Eger vezetőedzője az idei célokról beszélt az elmúlt napokban az m4sport.hu-nak. Dabrowski Norbert a bajnoki döntőbe vezetén csapatát, a Bajnokok Ligájában pedig ugorna egy lépcsőt és az elődöntőbe jutna az Egerrel.

Természetesen adódott a kérdés, mit szól Benedek Tibor döntéséhez: “Nagyon nehéz hosszú távon ezt a munkát csinálni”. – jött a válasz a válogatott másodedzőjeként is dolgozó trénertől. Mint ismeretes 2013 januárjától egészen 2015 szeptemberéig volt Benedek segítője a válogatott mellett. A kapcsolatukról és munkájukról így nyilatkozott: “Szakmailag nagyon egyezett a véleményünk, nagyjából ugyanazt képviseljük a vízilabdában, persze minden edző különbözik, apró dolgokat másképp csinálnak”

Uszodai berkekben és nemrég írt cikkünkben az ő neve is szóba került, mint lehetséges kapitány jelölt. A kérdés így tehát adott volt, amire így válaszolt a hevesiek tréner: “Ha lesz pályázat, majd eldöntöm, hogy pályázok-e. Van nálam több válogatott játékos is, de az edzéseken ez nem téma közöttünk, mindenki csinálja a dolgát. Kíváncsian várom.” Tegyük hozzá, mi is kiváncsian várjuk, hogyan dönt a szövetség.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek