2025 június 18.

Cseh Sándor: sok mindenre választ ad a jövő hét

Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint sok mindenre választ ad majd a jövő héten sorra kerülő SEAT Kupa, amelyen utolsó felkészülési mérkőzéseit játssza az együttes a szingapúri világbajnokság előtt.

TI/Bodnár Boglárka

„Két és fél hete dolgozunk együtt, azaz nagyjából a felénél tart a felkészülés, ilyenkor a saját elvárásainknak kell megfelelnünk, szorgalmasan és jól edz mindenki. Minden egyes edzésen öröm volt eddig a csapattal dolgozni”

– nyilatkozott a szövetségi kapitány az MTI-nek szerdán a Margitszigeten, a válogatott sajtónyilvános edzését követően.

A szakember elárulta, minden felkészülésnek három „alapmondata van”: „a legfontosabb cél, hogy egyénileg fejlődjünk, hogy megfelelő erőnléti állapotba kerüljünk, valamint az, hogy a végére taktikailag is összeálljon a csapat. E köré lehet úgy felépíteni a dolgokat, hogy lehetőleg változatos legyen, gondolok itt esetleg új edzésmódszerek, vagy más időbeosztás kipróbálására.”

A tavalyi, dohai világbajnokságon ezüstérmes együttes – amelyet Cseh Sándor akkor még Mihók Attilával közösen irányított – jövő keddtől csütörtökig a SEAT Kupán sorrendben Új-Zéland, Hollandia és Görögország legjobbjai ellen ugrik medencébe. A szövetségi kapitány elárulta, hogy mindhárom ellenfél korábban érkezik és később utazik el, így gyakorlatilag kilenc nap alatt kilenc mérkőzést játszanak majd.

„A világbajnokságig nekünk már csak ezek a mérkőzések vannak hátra, azaz ez az időszak sok mindenre választ ad majd. Többek között a csapatkijelölést is ekkora tervezem”

– mondta Cseh Sándor, akinek tanítványai egy háromnapos sukorói kitérőt leszámítva végig Budapesten készülnek.

A női mezőny erőviszonyaival kapcsolatban a tréner kiemelte, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében kiderült, hogy a görögök kiváló fiatal lövőkkel rendelkeznek, így rendkívüli csapatuk lehet a jövőben. Véleménye szerint a spanyol és az amerikai gárda is összeérik majd. Hozzátette, a párizsi olimpia előtt úgy látta, nagyjából hét válogatott alkotja az élmezőnyt, amelyből a spanyol, amerikai, holland hármas emelkedik ki, ebben most annyi a változás, hogy ehhez a trióhoz közelebb kerültek a riválisok.

A magyarok július 11-én Görögország ellen játsszák első mérkőzésüket a vb csoportkörében, majd Japánnal és Horvátországgal találkoznak.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek