2025 május 05.

Borzasztó nehéz volt – Kádár Kálmán a bennmaradásról

A Debrecen edzője hálás a csapatának és a szurkolóknak.

Fotó: DVSE / facebook

A hétvégén a Debrecen 3-0-ás összesítéssel verte a Pécset és maradt bent a férfi Ob I-ben.

A hétvégi meccs után így nyilatkozott a tréner:

 Mindenekelőtt először is szeretnék csapatommal gratulálni, mert óriásit küzdött, és nem csak a mai nap, hanem egész évben nagyon-nagyon mentek, hajtottak, és csak mi tudjuk, hogy milyen nehézségek voltak az év során. A Pécsnek is szeretnék gratulálni, mert nagyon beleálltak nem csak ebbe a mérkőzésbe, hanem mind a háromba, és borzasztó nehéz volt. Visszatérve a kérdésedre, a mai nap volt talán a legfontosabb, és az előző kettőn összesen nem izgultam annyit, meccs előtt, mint ezen a meccsen, vagy a meccs előtt, mert hogyha itt esetleg ők győztek volna, Pécsek győztek volna, akkor valamilyen szinten a lélektani előny az náluk lett volna, és akár meg is fordíthatták volna ezt a párharcot. Szerencsére ez nem így volt. Nagyon keményen játszottunk, ők is. Már-már féltem, hogy nehogy egy sérülés legyen ebből, de hál’ Istennek sikerült hoznunk ezt a három pontot, és megnyerjük ezt a párharcot. Úgyhogy gratulálok mindenkinek, és köszönjük szépen a szurkolást, mert nagyon nagy dolog volt itt a nézőktől megélni ezt a fogadtatást, amikor itt kijöttünk a meccs után, és így szurkoltak nekünk. Köszönjük szépen.

– mondta.

EMLÉKEZTETŐ:

a 13. helyért, 3. mérkőzés:

DVSE – Pécs 9-7 (3-3, 2-1, 2-1, 2-2)
Gólszerzők: Kondor 2, Lajkó 2, Szabó 2, Andrin 2, Volnhofer 1, Imre 1, Rogac 1, Némethy 1 ill. Gluhaics 4, Zachary 2, Macsi P. 2, Dienes 2, Macsi M. 1, Mihov 1, Somorjai S. 1, Pónya 1

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot 3-0-ra nyerte a DVSE-Master Good.



Kapcsolódó cikkek