2016 november 18.

Biros Péter új kihívás előtt

Az Eger NB I-ben szereplő kézilabdacsapatában mutatkozik be háromszoros olimpiai bajnokunk hétfőn, ráadásul a Veszprém ellen.

birospeter01civil

Biros Péter a kézilabdában is bizonyíthat (fotó: Nemes Róbert)

Az egyesületünk életében történelmi eseménynek számít a 24-szeres bajnok Veszprém első egri vendégjátéka – osztotta meg Szabó Róbert, a megyeszékhelyi klub társadalmi elnöke. – Ezt az alkalmat szeretnénk megkoronázni Biros Péter pályára küldésével, hogy az egri kézilabdás közösség is tiszteleghessen a háromszoros olimpiai bajnok játékos-pályafutása előtt. Felkérésünk természetesen erre az egyetlen, ünnepi alkalomra szól, és hálásak vagyunk Péternek, hogy elfogadta az invitálást. – fogalmazott az egri kézilabda klub honlapjának az elnök.

biros-peterkezilabda

Háromszoros olimpiai bajnokunk eképp beszélt a felkérésről.: Tavaly ugyebár, amikor a kézilabda csapat feljutott az első osztályba, az akkori versenykiírás miatt nem jöhetett létre Eger-Veszprém csata, így idén beszélhetünk először ilyen fajta párosításról. Mivel én – nagyon idézőjelben – Veszprémben kezdtem el anno kézilabdázni, ezért vetődött fel, hogy mi lenne, ha a két együttes november 21-i mérkőzésén, mint a hazai csapat igazolt játékosa részt vennék az összecsapáson. Megmondom őszintén, tetszett az elképzelés, és nagyon örülök neki, hogy a gála után is voltak még gesztusok az irányomba. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy mi lesz a szerepem hétfő este, edzésen sem vettem részt, és szerintem, már nem is fogok. Azt sem tudom, hogy a Veszprém milyen felállásban érkezik Egerbe, mert a Bajnokok Ligája-szereplés miatt elég bő kerettel dolgozik, én mindenesetre biztosan nagy élményként fogom elkönyvelni ezt a napot, és bízom benne, hogy minden résztvevő, legyen az kézi-, vagy vízilabda barát, jól érzi majd magát. – fejezte be az egrivizilabda.hu-nak Biros Péter.

Az Eger SBS Eszterházy–Telekom Veszprém mérkőzést hétfőn 18 órától rendezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban!



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.