Bíró Attila szerint időarányosan jól állnak a Győrrel
Hibátlanul vezeti a a Győr a női OB I/B-t.
Fotó: GYVSE / facebook
Hatból hat meccset megnyerve vezeti a Győr az OB I/-B-t. A Fradi után a hétvégén a III. Kerületet is verte a gárda.
A klub facebook oldalán felkerült videóban a zöld-fehérek elleni meccs után Bíró Attila elmondta: Azt gondolom, hogy ennek a csapatnak minden meccsen fejlődni és tanulni kell. A védekezést kiemelni minden mérkőzésen, az a legfontosabb, az adhat egy olyan maximálisan jó alapot arra, hogy egy mérkőzést megnyerjünk, mint ahogy ma is volt a mérkőzés első felében. Azt gondolom, hogy jó kapusteljesítmény, jó blokkok, jó védekezéssel megalapoztuk ezt a mai győzelmet, mint egyébként az elmúlt hetekben, a tavalyi évben is a győzelmeinknek az alapja mindig a védekezés volt – mutatott rá.
Hozzátette: nekünk azért minden meccs rangadó, tehát nem mehetünk nagyképűen be a vízbe, azért a labda kerek és bármi megtörténhet, pláne egy női meccsen, úgyhogy én azt gondolom, hogy minden meccs rangadó, és még vár ránk hét ilyen rangadó, hogy magabiztosan megnyerjük ezt a másodosztályt. Én úgy gondolom, hogy erre nagyon jó esélyünk van, és a lányok bebizonyították, hogy képesek mindenkit megverni ebben a mezőnyben. Én bízom benne, hogy végig tudjuk járni ezt az utat, és sikeresek leszünk
Bíró Attila elmondta: abszolút jól haladunk, még ha mindig van kisebb-nagyobb sérülés, ugye most is influenzajárványban volt, ami minket is sújtott, de úgy gondolom, hogy vagyunk olyan masszívak és stabilak, hogy egy-két játékos kiesése azért az nem befolyásolja a csapat teljesítményét. Voltak, akik most is kicsit betegségből jőve játszottak, de úgy gondolom, ez minden csapatnál így van, úgyhogy elégedett vagyok – fejezte be.