2019 április 01.

Bíró Attila: jó úton jár a csapat

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint jó úton jár a magyar női vízilabda-válogatott, melynek nagy lökést adhat az Európa Kupa torinói hatos döntőjében szerzett bronzérem.

“Hasonlóan hektikusan indult, mint a szombati mérkőzésünk, de hála istennek a védekezést rendbe szedve, Gangl Edina védéseivel meg tudtuk állítani az olaszokat, meg tudtuk fojtani a támadásaikat. A mi támadásaink ezúttal is hatékonyak voltak, itt, Torinóban nem volt kérdés, melyik volt ezen a napon a jobb csapat” – idézte az olaszok ellen megnyert vasárnapi bronzcsatát követően az MVLSZ honlapja Bíró Attilát, aki szerint az oroszokkal szemben elveszített elődöntőt követően mindenki el volt keseredve, hiszen benne volt a továbbjutás a meccsben.

“Jó úton járunk, de még mindig fejlődőképes a csapat, korántsem játszott százszázalékosan. Örülök, hogy így kezdtük az évet, az első tornáról rögvest éremmel mehetünk haza. Ez mindenképpen örömteli, hiszen vannak olyan fiatalok a csapatban, akik első érmüket szerezték a válogatottban, megérezték ennek úgymond az illatát, ami további erőt, lökést adhat nekik. Bízunk abban, a nyáron sikerült ezt fényesíteni”

– tette hozzá a szakember.

Vári Attila, az MVLSZ elnöke büszkén nyilatkozott a díjátadót követően. Szerinte “nagyon nagy fegyvertény”, hogy az olaszokat a saját otthonukban győzte le a válogatott.

“Az új szabályok adta lehetőségeket jól kihasználta a csapat, de még értelemszerűen vannak merítési lehetőségek, hiszen nem egyszerű ilyen hamar átállni az új gondolkodásmódra”

– utalt arra a kétszeres olimpiai bajnok korábbi játékos, hogy bizonyos esetekben rövidült a támadóidő, kevesebb lett az időkérés, és rövidebb lett a nagyszünet.

A magyar válogatott házigazdaként ott lesz a június 4. és 9. között Budapesten sorra kerülő világliga szuperdöntőn, amelynek győztese elsőként indulási jogot szerez a jövő évi tokiói olimpiára.

(MTI-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek