Bereczki Miklós: Mentálisan kellett felrázni a csapatot
A Pécs a férfi Ob I, 12. fordulójában bravúrgyőzelmet hajtott végre azzal, hogy legyőzte a Vasast. A mecsekaljaiak vezetőedzője, Bereczki Miklós a siker titkáról, a fiatal játékosokról és az új igazolásokról beszélt oldalunknak.
Bereczki Miklós, a Vasas ellen győzelemről a vizipolo.hu-nak:
– Igazából rosszul zártuk a tavalyi évet, annak megvoltak a különböző okai, miért alakult úgy az az utolsó egy hónap, ahogy. Ezek után elment két ember (Czigány Károly és Kistamás Zsolt – a szerk.) és lezártuk azt az esztendőt. A múlt héten azzal foglalkoztunk már, hogy ezek a fiatal játékosok, hogy tudnának minél jobb teljesítményt nyújtani. Picit változtattam a csapat felkészülésén pontosan, azért mert megváltozott a szerkesztünk, kicsit felborult az idősek-fiatalok aránya. Miután ez megtörtént, az volt a fontos, hogy mentális felrázzam a fiúkat, hogy a decemberi vereségek után meglegyen a kellő önbizalmuk, hál ‘istennek ez elég jól sikerült.
– Meglepett a fiatal játékosok teljesítmény, gondolok itt elsősorban Polovic Krisztiánra és Csaba Mártonra?
– Az, hogy Polovic Krisztián ilyen jól játszott, engem nem lepett meg, mert én tudom, hogy mire képes. Az Ob I/B-ből került az első osztályba, idő mire belerázódik és felveszi a ritmust, de elég szorgalmas és akaratos, hogy hétről-hétre fejlődjön. Jól mutatja ezt, hogy bekerült a szlovák válogatottba, és játszott a decemberi világliga mérkőzésen. A 17 éves Csaba Marci pedig szeptember óta a felnőttekkel készül, be is volt írva az Ob I-es meccseken. Az igaz, hogy eddig kevesebb lehetőséget kapott – mert posztján, úgy gondoltam vannak jobbak, de ő egyébként is meghatározó tagja az ifi csapatnak – le a kalappal előtte, mert korát meghazudtoló módon nagyon higgadtan és nagyon jól játszott. Nem mellékesen eredményesen is, mert két fontos gólt lőtt, de egyéb mutatókban is jól teljesített, tényleg nagyon hasznos tagja volt a csapatnak.
– Említetted, hogy változást is alkalmaztál a csapatban, ez mit jelent?
– Mint mondtam, mentálisan, fejben kellett egy kicsit a fiúkat felrázni és pszichésen, hogy igenis bízzanak magukban, ne csak azt várják, hogy majd az idősebb játékosok megoldják a kényes szituációkat, hanem igenis ők vállalják el ezeket, mert most nincsenek olyan játékosok, akik meghatározóak lennének. Ezt hál ‘istennek mindenki megértette. Kiemelném még Práczky Károlyt is, akinek idén ez volt a legjobb mérkőzése, de mindenki tette a dolgát. Ami a legeslegfontosabb amellett, hogy nyertünk, és három pontot szereztünk, hogy nagyon egységes volt a csapat, ami sajnos a decemberi hónapban különböző okok miatt nem volt így. Voltak egy-kétgólos vereségeink, ami azon múlt, hogy nem voltunk egységesek és nem mindenki ugyanazt akarta.
– Tervezel-e új igazolás?
– Egy brazil válogatott fiú érkezik hozzánk február elején, Jones Crivella személyében, és most van itt egy szerb játékos próbajátékon. Az egyik 25, a másik pedig 27 éves, hogy kicsit próbáljuk visszaállítani a korátlagot. Ugyanis, akik most játszanak, azok 20 év körüli gyerekek. Ebből a garnitúrából van négy-öt ember, akinek ez az első szezonja az Ob I-ben, tehát újoncoknak mondhatók.
Sz. B.