2015 szeptember 30.

Benedek Tibor is felfigyelt a 15 éves tehetségre

Fekete Gergő az előző szezonban mutatkozott be az élvonalban, az idei szezonban pedig megszerezte első OB I-es találatát is. A 15 esztendős, 191 centi magas és 88 kilogrammos ifjú előtt nagy jövő állhat.

fekete_gergoFotó: dehir.hu

A DVSE utánpótlás válogatott vízilabdázója már gyerekkorában elhatározta, hogy olimpiai bajnok szeretne lenni. Ezért inden tőle telhetőt meg is tesz, a legutóbbi bajnoki mérkőzésén gólt szerzett egy nem is akármilyen csapat, az Egere ellen. Ezt természetesen Benedek Tibor sem hagyhatta figyelmen kívül.

“Nagyon tehetséges, biztos, hogy nagy jövő áll előtte, de azért rengeteget kell még dolgoznia. Most még egy tehetség, rajta múlik, hogy milyen játékossá válik majd. Azt már egy edzés, egy kétkapuzás során lehet látni, hogy kiben milyen potenciál van. Mivel Gergő Horkai Györggyel dolgozott az utánpótlás válogatottban, nyáron elég sokat láttam a Hajós Alfréd Uszodában, szóval ő már szem előtt van, figyelünk rá” – nyilatkozta a szövetségi kapitány a dehir.hu-nak.

Gergő teljesítményét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy korosztályos válogatottján kívül szerepel még az 1998, 1999 és a 2000-es születésűek nemzeti csapatába is. Az idei évtől pedig hétről hétre bizonyíthat a DVSC felnőttjei között is.

“Fantasztikus élmény igazi klasszisokkal medencébe szállni, többször meg is köszöntem már a lehetőséget az edzőmnek, Varga Tamásnak, akire a mentoromként tekintek. A felnőttek szerencsére szívesen fogadtak. Érdekes, hogy nem is furcsállták, hogy egy gyerek is van köztük. Mindenki rendes volt velem, biztattak, hogy merjek játszani. Már most rengeteg szép emlékem van, például az Eger elleni első OB 1-es gólom és az, amikor a meccs végén olimpiai bajnokok gratuláltak nekem. Szinte felfoghatatlan.”

– emlékezett vissza Fekete Gergő.

“Ő már nem azért lesz beírva a felnőtt meccs jegyzőkönyvébe, mert az utánpótlás meccsen jól játszott és jutalomból ülhet a kispadon, hanem mert rá már számítok a felnőttek között is, mert perceket, vagy akár negyedeket fog játszani – mondta Varga Tamás, a DVSE kétszeres olimpiai bajnok edzője a dehir.hu-nak.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek