2016 december 01.

Belehúzott az UVSE!

Mától a tavalyi négy legjobb Euroliga csapatot üdvözölhetjük a Hajósban.

uvse2016110101

Egészen biztosan szükség lesz Gangl Edina védéseire (Fotó: UVSE/facebook)

Mától egészen szombatig a görög Olympiakosz, az orosz Kinef Kirishi és az Euroliga címvédő Sabadell részvételével rendez felkészülési tornát az UVSE.

Áts Bertalant az UVSE vezetőedzőjét kérdezte oldalunk a várakozásakról: Nagyon jó alkalom számunkra, hogy ilyen erős csapatok ellen játszhatunk. Nincs BL fordulónk, mint ahogy a másik három csapatnak sincsen, így kézenfekvő volt, hogy rendezzünk egy felkészülési tornát. A Tavalyi négy Euroliga Final Four együttesről van szó. – emelte ki a tréner, majd így folytatta – A csapat egy része fáradt lesz, hiszen világliga mérkőzésről érkeznek a játékosok illetve az azt megelőző edzőtáborból. Ennek ellenére bízom benne, hogy jó formában fogunk pólózni. Szeretném viszontlátni, amit a Magyar Kupában és a bajnokságban is nyújtottak.

Joggal bizakodó a tréner, hiszen csapata egyszer kapott ki az idei bajnokságban, valamint a Magyar Kupában nem talált legyőzőre. Az első meccs a Kirishi ellen lesz, majd pénteken az Olympiakosszal mérkőzik meg a csapat. A torna zárásaként pedig jön a tavalyi Euroliga finálé párosítása, hiszen a címvédő Sabadell lesz a magyar csapat ellenfele.

Áts Bertalan most is számít az UVSE szurkolóira, mint mondta:

Remélem, minél többen kijönnek az eseményre és buzdítják a csapatot. Mindig nagy élmény sok néző, szurkoló előtt szerepelnie az együttesnek, ráadásul most hazai pályán teheti ezt meg.

A tornát ma 18 órától az UVSE jövőbeni – január 1-jétől – szakmai igazgatója nyitja meg, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor.

A nemzetközi torna programja: (Hajós, fedett uszoda)

Mérkőzések:

2016. december 1., csütörtök:
18:30 CN Sabadell (spanyol) – Olympiakosz (görög)
20:15 UVSE  – KINEF Kirishi (orosz)

2016. december 2., péntek: 
18:30 KINEF Kirishi (orosz) – CN Sabadell (spanyol)
20:15 UVSE – Olympiakosz (görög)

2016. december 3., szombat
18:30 Olympiakosz (görög) – KINEF Kirishi (orosz)
20:15 UVSE – CN Sabadell (spanyol)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek