2015 augusztus 15.

Befejeződött a békéscsabai Diapolo Kupa

Négy nemzet, tizenhét csapat, három korosztály, három nap, 300 utánpótlás korú fiatal — ez lehetne a nyers statisztika az idei, sorrendben harmadik békéscsabai Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési tornáról. Ám ennél sokkal több rejlik a minden nap kora reggeltől késő estig zajló eseményben.

A torna három korosztálynak, a serdülőknek (1999-2000-ben születettek), a gyermek I. (2001-2002) és Gyermek II. (2003-2004) korcsoportnak biztosított jelentős felkészülési lehetőséget szerdától-péntekig. Izraeli, román és szlovák csapatok színesítették a mezőnyt, és igyekeztek ellenállni a magyaros rohamoknak.

rakniBalázs Lajos adja át a legjobb játékosnak járó kupát Zsilák Lászlónak

Tény, napestig pólóztak a gyerkőcök, már minden reggel 8 órakor sípjába fújt a három játékvezető, ifjabb Kádár József, Pásztor Antal és Popovics Gergő, akik este 19 óráig vezényelték a mérkőzéseket. Dicséretükre, hogy a rekkenő kánikulában, a tűző napsütésben, a 36-38 fokos hőségben rendületlenül álltak a medence partján.

Végeredmény:

Serdülők (1999-2000-ben születettek):

1. Csabai Csirkefogók VK (Legjobb játékos: Zsilák László)

2. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Benkő Martin)

3. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Aviv Bodeg)

4. Bajai Sugovica VSE (lj.: Hahn Kristóf)

 

Gyermek I. kcs. (2001-2002):

1. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Arany Kevin)

2. Viitorul Cluj CSS Napoca, Kolozsvár (román, lj.: Bodea Victor)

3. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Zahorán Márk)

4. Hapoel Petach Tikva (izraeli, lj.: Alon Raz)

5. SKP Kosice, Kassa (szlovák. lj.: Kavecanky Simon)

 

Gyermek II. kcs. (2003-2004):

1. Hódmezővásárhelyi VSC (lj.: Kasza Dániel)

2. Szegedi Vízipóló Suli (lj.: Lakatos Soma)

3. Budapest Honvéd UVK SE (lj.: Przybytek Olivér)

4. Progress Oradea, Nagyvárad (román, lj.: Insinna Tommaso)

5. Dinamo Oradea, Nagyvárad (román, lj.: Haivas Adrian)

6. Csabai Csirkefogók VK (lj.: Vidovenyecz Zsombor)

7. SKP Kosice, Kassa (szlovák, lj.: Novacek Gabriel)

8. Bajai Sugovica VSE (lj.: Schaffer Ákos)

 

N.V.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek