2016 március 12.

Bajnokok Ligája: Szolnoki ujjgyakorlat

Varga Dénes vezérletével könnyedén győzött a Szolnok a Galatasaray ellen.

Szolnok-Recco201602

Varga Dénes ötöt is lőtt! (Fotó: Szolnoki vízilabda/facebook

A Szolnok a sereghajtót fogadta a BL hetedik körében. Cseh Sándor együttese könnyű helyzetben volt, hiszen a török csapatban voltak hiányzók is.

A mérkőzésen egy percig sem volt kérdéses ki fog nyerni. Az első negyedben már 4-1 volt az állás, ekkor a Varga-fivérek, Madaras és Kis góljainak tapsolhatott a közönség. A folytatásban sem változott semmi, csak annyi, hogy Varga Dénes beindult, hiszen minden lövése, ami kapura ment gól lett, így 7-1 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn. A fordulás után kilenc találat is született, már a Galata is egyre jobban fáradt, így a záróakkordban már csak az volt a kérdés, vajon meglesz-e a közte tíz, végül nem lett, de így is meggyőzően nyert a magyar együttes.

Bajnokok Ligája, 7. forduló:

Szolnoki Dózsa-Közgép VSC – Galatasaray 16-7 (4-1, 3-1, 6-3, 3-2)
Gólszerzők: Varga Dénes 5, Aleksic 3, Varga Dániel 2, Fülöp 1, Kis 1, Mezei 1, Younger 1, Gocic 1, Madaras 1, ill. Nikic 2, Biyik 2, Colak 2, Paskovic 1

További mai párosítások: 

A-csoport

ZF Eger – Jadran Herceg Novi 8-7 (2-2, 1-1, 4-3, 1-1)
Gólszerzők.: Hárai 2, Biros P. 2, Szivós 2, Zalánki 1, Erdélyi 1, ill. Vidovics 2, Rangyics 1, Pjesivac 1, Banicsevics 1, Popadics 1, Porobics 1, Rangyics 1, Pjesivac 1, Banicsevics 1

19.00.: VK Primorje Rijeka – Spandau 04
19.30.: Olympiakosz Pireusz – CNA Barceloneta

B-csoport:
20.30.: VK Jug Dubrovnik – Pro Recco
20:30.: A-Híd OSC-Újbuda – VK Partizan Beograd (M4 Sport, élő)

Az A-csoport állása:
1. ZF-Eger 14 pont
2. Olympiakosz Pireusz 12 pont
3. CNA Barceloneta 11 pont
4. Primorje Rijeka 8 pont
5. Spandau 3 pont
6. Jadran Herceg Novi 2 pont

A B csoport állása:
1. Pro Recco 15 pont
2. Jug Dubrovnik 15 pont
3. Szolnoki Dózsa-Közgép 15 pont
4. Partizan Belgrád 6 pont
5. A-Híd-OSC-Újbuda 6 pont
6. Galatasaray 0 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek