2014 november 11.

Bajnokok Ligája: Szolnok – OSC, az utolsó felvonás következik

A BL főtáblájára jutásért játszik visszavágót szerdán 19 órától Szolnokon a Szolnok és az OSC férfi vízilabdacsapata. Az első találkozón döntetlen született, óriási csata várható tehát a bajnokság első és második helyezettje között.

Most már dönteni kell... (Fotó: OSC Waterpolo)

Most már dönteni kell… (Fotó: OSC Waterpolo)

Csak egy maradhat – mármint a két magyar csapat közül csak egy juthat be a Bajnokok Ligája főtáblájára. Szerdán 19 órakor találkozik egymással a szolnoki Vízilabda Arénában a Szolnoki Dózsa és az A-Híd OSC, hogy eldöntse, melyikük érdemli meg a továbbjutást. Az első mérkőzésen 11-11-es döntetlen született, minden nyitott hát.

– A Kragujeváccal lejátszott mérkőzés óta folyamatosan nyerünk, tehát elmondható, hogy jó formában vagyunk – kezdte a vizipolo.hu-nak Cseh Sándor, a Szolnok edzője. – De ugyanez igaz az OSC-re is, szerdai ellenfelünk szintén sorra nyeri meccseit, tehát nagy harc várható.

– Meghatározza a Szolnok idényét az, szerdán bejut-e a Bajnokok Ligája főtáblájára?

– Nagyon fontos meccs lesz, az biztos, meghatározó, de mi három sorozatban állunk még talpon, és mindháromban szeretnénk sikert elérni.

– Döntetlenről indulnak. Hogy látja az esélyeket?

– Az én véleményem szubjektív, de én azt mondom, hogy hazai pályán játszunk, jobb csapat is vagyunk, tehát nekünk áll a zászló.

Ezzel a véleménnyel egyetértett Vincze Balázs, az OSC mestere is.

– Én is úgy vélem, hogy a haza pályán játszó, jobb erőkből álló Szolnok esélyesebb – mondta el a vezetőedző. – Akár egy gólos siker is nekik kedvez. De mégsem gondolom, hogy csak a tisztes helyállásáért utaznánk Szolnokra. Mi is jó erőkből állunk, az Eger elleni kisiklástól eltekintve csak győzelmet értünk el, jó a hangulat a csapat körül. Ez egy olyan mérkőzés lesz, amelyen nem szabad hibázni, mi arra készülünk, hogy jó meccset játszunk.

A vendégek abban is bízhatnak, hogy sok szurkoló kíséri el őket Szolnokra, az OSC ugyanis szurkolói buszt indít a mérkőzés helyszínére, a jelentkezőket ingyen utazhatnak. Az OSC-vel kapcsolatos hír, hogy a szép összeg gyűlt össze a szombati, BVSC elleni kupamérkőzés belépőinek bevételéből, amelyet a klub felajánlott a prosztatarák elleni küzdelem jegyében a Movember Hungary mozgalomnak.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, a főtáblára jutásért, visszavágó (november 12.):

19.00 Szolnoki Dózsa-Közgép – A-Híd OSC Újbuda (Szolnok)

Gy. Zs.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek