2015 február 11.

Bajnokok Ligája: olasz és horvát házirangadók

Szerdán rendezik meg a Bajnokok Ligája mind a hat találkozóját, magyar érdekeltségekkel. 

1273855070pro_skok

Fotó: Dubravacki.hr

A sorozat címvédője, a Barceloneta az Olympiakoszhoz látogat. A spanyolok speciális helyzetben vannak, hiszen rendezőként már ott vannak a hatos döntőben. Tavaly jól kezdték a sorozatot,első vereségüket éppen az akkor gyengélkedő görögöktől szenvedték el. Most merőben más a helyzet, a Barceloneta utolsó a csoportjában, míg a pireusziak a továbbjutásért küzdenek.

Az Eger a Kragujeváchoz látogat. Uros Stevanovics, a hazaiak mestere a nemzetközi szövetség honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy tart a mérkőzéstől. „Az Eger nagyszerű formát fut, egyre jobban játszik. Ám mi idehaza nagyon erősek vagyunk, és az utóbbi időben mi is kezdünk visszatalálni a régi formánkhoz.” Az egriektől többen megszólaltak a meccs előtt. Biros Péter azt emelte ki, hogy nagy csatára számít, hiszen mindkét együttes tele van szerb válogatottakkal, ami külön pikánssá teszi az összecsapást. Bedő Krisztián elmondta, hogy: „Végre mindenki egészséges a csapatban. Biros Peti sérülése után újra teljes értékű harcos, ez nagyon lendít a csapaton.”

Rendkívül érdekes lesz a csoport harmadik meccse, amelyen a Recco a szintén olasz Bresciát fogadja. Stefano Tempesti, a Pro Recco kapitánya: „Több szempontból is nagyon fontos a számunkra a győzelem – ecsetelte. – Először is, a Bresciával nagy küzdelmet vívunk mind az olasz kupában, mind a bajnokságban, várhatóan mindkét versenysorozatban ez a két csapat játssza majd a döntőt. Ezen kívül vissza szeretnénk vágni a bresciaiaknak a bajnokságban elszenvedett vereségért.”

A B-csoportban szerepel a Szolnoki Dózsa. Itt is lesz egy házirangadó, két horvát nagycsapat küzd meg egymással. Érdekesség, hogy a Rijeka éppen a hétvégén győzött 12-8-ra a Jug otthonában a Regionális Ligában. Tavaly ugyancsak egy csoportba került a két csapat a BL-ben, akkor 9-9 és 11-11-re végeztek. „Ez az a meccs, amelyen sokat nyerhetünk – mondta el Miho Bobic, a Jug vezetőedzője. – A Rijeka a favorit, tehát mi csak jól járhatunk, nem kell stresszelnünk magunkat. A bajnokság és a  nemzetközi kupa két teljesen különböző dolog, nem gondolunk a hétvégére. Nincs könnyű dolgunk, Niksa Dobud eltiltása miatt kevesebben vagyunk, ügyesek kell forgatnom a játékosokat.”

Cseh Sándor, a szolnokiak mestere egy érdekes tényre hívta fel a figyelmet a Galatasaray elleni mérkőzés előtt. ” A törökök csapatában nyolc délszláv játékos található. Ám a hazai bajnokságban egyszerre csak kettő játszhat, így bizonyára a többiek kipihenten érkeznek a Bajnokok Ligája találkozókra. Nem szabad lebecsülnünk ellenfelünket, nagyon koncentráltan kell játszanunk.”

A csoport harmadik összecsapásán a Spandau a Partizan Belgrádot fogadja.

A Bajnokok Ligája szerdai programja

A-csoport:

2015. február 11.:

17:00 Olympiakosz (görög) – Barceloneta (spanyol)
17:55 Radnicski Kragujevác (szerb) – ZF-Eger (DIGI Sport 2, élő)
20:30 Pro Recco (olasz) – Brescia (olasz)

A csoport állása:

1. Pro Recco 12 pont
2. ZF-Eger 7 pont
3. Brescia 5 pont
4. Olympiakosz Pireusz 4 pont
5. Radnicski Kragujevác 3 pont
6. Barceloneta 2 pont

B-csoport:

2015. február 11.:

18:50 Primorje Rijeka (horvát) – Jug Dubrovnik (horvát)
19:00 Szolnoki Dózsa-Közgép – Galatasaray (török) (Sport 1 TV, élő)
19:00 Spandau (német) – Partizan Belgrád (szerb)

A csoport állása:

1. Jug Dubrovnik 12 pont
2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9 pont
3. Primorje Rijeka 9 pont
4. Partizan Belgrád 3 pont
5. Galatasaray 3 pont
6. Spandau 0 pont

Gy. Zs.



Kapcsolódó cikkek