Bajnokok Ligája: Nem bírt egymással a Brescia és a Barceloneta
Érdekesen alakul az Eger csoportja. A Bajnokok Ligája második körében a Barceloneta hazai pályán nem tudott győzni a Brescia ellen. A mérkőzés 7-7-es döntetlent hozott, így a két gárda csak egy ponttal növelte előnyét a hevesi csapat előtt.
A tegnapi napon egy mérkőzéssel zárult a Bajnokok Ligája második köre. Két egypontos csapat találkozott Barcelonában. A Barceloneta az Eger elleni döntetlennel, még a Brescia az Olympiakosszal X-elt az első fordulóban. A mostani mérkőzésen a két együttes az első körhöz hűen ismét döntetlenezett, így egy egységre nőtt „csak” az Eger előtt a két gárda előnye. A csoportból ketten jutnak tovább, hiszen a Barceloneta már rendező jogán ott van a Szuperdöntőben. A hevesiek hátránya a másodikhoz képest három pont.
Ami a további eredményeket illeti, a Recco simán verte az Egert, az Olympiakosz pedig a Kragujevácot. A másik csoportban a Szolnok vezet 100%-os mérleggel, a Spandaut verték Vargáék meggyőzően, ugyanennyi pontja van a Dubrovniknak, mely együttes idegenben verte a Belgrádot, A Rijeka megszerezte első győzelmét, a horvátok a Galatasarayt győzték le idegenben.
A harmadik kört január 14-én rendezik, az Eger Bresciába, még a Szolnok hazai medencében fogadja a Belgrádot.
A csoport
Barceloneta – AN Brescia 7-7 (2-2, 1-0, 2-3, 2-2)
Barceloneta: Pinedo, Szirányi, Perrone 2, Oneto, Español 1, Minguell 1, Roca 2, Echenique, Ubovic 1, Fernandez, Lopez, Garcia, Linares. vezetőedző: Martin
AN Brescia: Del Lungo, Bruni 1, C. Presciutti 1, Pagani 1, Molina 2, Rizzo 1, Giorgi, Nora 1, N. Presciutti, Bodegas, Fiorentini, Napolitano, Dian. vezetőedző: Bovo
Olympiacos Piraeus – VK Radnicki Kragujevac 13-7 (4-2, 2-2, 4-3, 3-0)
Gólszerzők: Ioannis Fountoulis 3, Konstantinos Mourikis 3, Emmanouil Mylonakis 2, Evangelos Delakas, Angelos Vlachopoulos, Christodoulos Kolomvos, Blai Mallarach, Alexandros Gounas illetve Srdjan Vuksanovic 3, Marko Cuk 3, Josip Vrlic.
ZF-Eger – Pro Recco 4-12 (1-5, 2-3, 1-3, 0-1)
Gólszerzők: Milos Cuk 2, Balint Lorincz, Marton Szivos illetve Maro Jokovic 2, Andrea Fondelli (pictured) 2, Dusko Pijetlovic 2, Andrija Prlainovic 2, Pietro Figlioli, Massimo Giacopo, Filip Filipovic, Niccolo Gitto.
Tabella:
1. Pro Recco 2 – 6 pont
2. Olympiacos Piraeus 2 – 4 pont
3. AN Brescia 2 – 2 pont
4. CN Atletic-Barceloneta 2 – 2 pont
5. ZF-Eger 2 – 1 pont
6. VK Radnicki Kon Tiki Kragujevac 2 – 0 pont
B csoport
Wasserfreunde Spandau Berlin – Szolnok 7-17 (1-4, 1-5, 3-4, 2-4)
Spandau scorers: Maurice Jüngling 3, Mateo Cuk, Erik Miers, Marko Stamm, Marin Restovic illetve Tóth Márton 5, Varga Dénes 4, Vámos Márton 3, Kis Gábor 3, Madaras Norbert, Varga Dániel.
Galatasaray Istanbul – Primorje EB Rijeka 4-10 (0-2, 1-2, 2-1, 1-5)
Gólszerzők: Srdjan Aksentijevic 2, Slobodan Nikic, Nikola Vukcevic illetve Cosmin Radu 3, Damir Burić 2, Sandro Sukno 2, Mislav Vrlić, Petar Muslim 1, Duje Peroš 1.
Partizan Raiffeisen Belgrade – Jug CO Dubrovnik 3-5 (0-1, 0-2, 3-2, 0-0)
Gólszerzők: : Dusan Mandic 3 illetve Nikola Janovic 2, Miho Boskovic, Aaron Younger, Pavo Markovic.
Tabella:
1. Szolnok 2 – 6 pont
2. Jug CO Dubrovnik 2 – 6 pont
3. Primorje EB Rijeka 2 – 3 pont
4. Wasserfreunde Spandau 2 – 0 pont
5. Partizan Raiffeisen Belgrade 1 – 0 pont
6. Galatasaray Istanbul 1 – 0 pont
Sz. B.