2015 január 28.

Bajnokok Ligája: kikapott a Szolnok

A Bajnokok Ligája 4. fordulójában a Szolnok idegenben kapott ki a Jug vendégeként. A mérkőzést szinte végig uralta a horvát együttes, és végül két góllal győzött.

szolnok3

Három forduló után, mindkét csapat veretlenül állt a Bajnokok Ligája csoportájban. A Szolnok jobb gólkülönbségével előzte meg soros ellenfelét a tabellán. A magyar együttesnek érdekes útja volt Dubrovnikba. Először busszal utaztak Pestre, a magyar fővárosból Bécsbe, onnan Zágárbban, hogy aztán szintén repülővel érkezzenek meg a meccs helyszínére.

A mérkőzésen egy nagy hiányzó volt a hazaiaknál, Niksa Dobud személyében, aki eltiltását töltötte. A Szolnoknál azonban mindenki bevethető volt.

A mérkőzést a Dubrovnik kezdte jobban. 4-0-ra is elhúztak, majd innen jött vissza a Szolnok Mitrovics, Tóth és Madaras révén. A második nyolc percben  kiegyenlített a Szolnok, így 5-5-ről várhatták a csapatok a folytatást.

A nagyszünet után erőt demonstrált a Dubrovnik. 6-6-ig tartotta magát a Szolnok, majd utána Viskovics, Obradovics, Janovics jóvoltából három találat volt közte. Az utolsó negyedben nem tudta egálra hozni a magyar csapat a találkozót, bár feljött, így is 11-9-re kikapott.

Bajnokok Ligája, 4. forduló:

Jug Dubrovnik (horvát) – Szolnoki Dózsa-Közgép 11 – 9 (4-3, 1-2, 4-1, 2-3)
Gólszerzők: Janovic 3, Obradovic 3, Janovic 2, Viskovic 2, Boskovic, Constantin-Bicari, illetve Mitrovics 4, Madaras 3, Vámos, Tóth M.

További eredmények:

Partizan Beograd (szerb) – Primorje Rijeka (horvát) 7 – 11

Galatasaray (török) – Spandau 04 (német) később 11-8

B csoport
1. Jug Dubrovnik 4 4 0 0 11 12
2. Primorje Rijeka 4 3 0 1 15 9
3. Szolnoki Dózsa Közgép 4 3 0 1 14 9
4. Partizán 4 1 0 3 -8 3
5. Galatasaray 4 1 0 3 -12 3
6. Spandau 4 0 0 3 -20 0


Kapcsolódó cikkek