2016 október 26.

Bajnokok Ligája: az OSC is előnyben

Négygólos előnnyel utazhat az OSC Verónába. 

Budapest, 2016. október 2. A hannoveri Darko Brguljan (b) és Drasko Brguljan, az OSC-Újbuda játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezõje elsõ körében játszott A-Híd OSC-Újbuda - Waspo Hannover mérkõzésen a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2016. október 2-án. A magyar csapat 12-11-re gyõzött, így százszázalékos teljesítménnyel csoportelsõként jutott tovább. MTI Fotó: Illyés Tibor

10-6-ra győzött az OSC
(MTI Fotó: Illyés Tibor/archív)

Nehéz mérkőzésre lehetett számítani a BL harmadik körének első találkozóján, ahol az OSC-nek minél nagyobb előnyt kellett szereznie a visszavágóra.

Az első negyed után még vezetett a Veróna, hiszen Mirarchi és Deserti góljaira Bundschuh válasza érkezett, 1-2. A második nyolc percben Brguljan előbb egyenlített majd Nikics révén már az OSC-nél volt az előny, 3-2. A félidőig is sikerült megtartani a magyar együttesnek egygólos fórját, így 4-3 volt az eredmény.

A fordulás után Zalánki duplázott, majd Luongo és Brguljan ejtésgóljával már három volt közte, 7-4. A záróakkordban Seman is betalált, és Bátori is megszerezte első találatát, így már 10-5 volt az eredmény. A hajrában Mirarchi forból szépített, így 10-6 lett a vége. Az Egerhez hasonlóan az OSC is nagy lépést tett a főtábla felé.

Bajnokok Ligája, harmadik kör, első mérkőzés: 

A-Híd OSC Újbuda – Sport Management Verona 10-6 (1-2, 3-1, 3-1, 3-2)
Gólszerzők.: Nikics 3, Zalánki 2, Drasko Brguljan 2, Bundschuh 1, Hegedüs 1, Bátori 1, Seman 1, ill. Mirarchi 3, Deserti 1, Luongo 1, Bini 1

A visszavágót november 9-én rendezik.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.